Asztaliteniszezőket várnak


2015-07-28 14:33:35  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Asztaliteniszezőket várnak főképe
Az idén alakult Pápa és Környéke Asztaliteniszezői SE (PÉKA SE) július 30-án közgyűlést tart, melyre 18 órától minden sportolni vágyót szeretettel vár – tájékoztatta hírportálunkat Nyőgér István. Az egyesület alelnöke érdeklődésünkre elmondta, nem titkoltan tagtoborzónak is szánják az alkalmat, melyet a Tarczy-s lehetőségek csökkenése után már az új helyen, a Szent István út 12. szám alatt (a volt Diego nagytermében) tartanak.
- Idén újra indulna pápai csapat a megyei bajnokságban. Várunk mindazokat, akik szívesen csatlakoznának, akár a felnőtt mezőnybe, akár az új utánpótlás-csapatversenybe, vagy egyszerűen szeretnének velünk megismerkedni, egyesületünkhöz csatlakozni, későbbi edzéslehetőségre bejelentkezni. A csütörtöki közgyűlésen döntünk arról is, hogy a megyei bajnokság élmezőnyébe remélt csapatunk mellé még egy másik felnőtt csapatot is tudnánk-e, akarnánk-e indítani. A fordulók szeptember és május között szombat-vasárnap lennének, havonta körülbelül két alkalommal, főként vasárnap délelőtt. További részletek és lehetőségek tekintetében köszönettel fogadjuk az egyeztetést a pekasevezeto@gmail.com e-mail címen illetve a Facebookon. A PÉKA SE elnöki tisztségét Rozsnyai László tölti be, a titkár Mógor Tamás lett, munkájukat négy elnökségi tag, Rácz Zoltán utánpótlás-menedzser, dr. Bánhidi Miklós az emlékversenyek koordinátora, Ujvári István, a felnőtt versenyzők képviselője valamint Molnár András tömegsport-felelős segíti. Az egyesület tiszteletbeli elnöke Timár Tibor, aki korábban éveken keresztül sokat tett a pápai asztalitenisz-életért.
Nyőgér István alelnök, programszervező örömmel tette hozzá, hogy az új teremben négy asztalt már elhelyeztek, a helyiség színvonalasabbá tételén pedig folyamatosan dolgoznak. A terveik között - Péter Pál mesteredzővel együttműködésben - szerepel még a hétköznapi edzések rendszeresebbé tétele is. Az alelnök kiemelte, azért alakult meg az egyesület, hogy a megyei bajnokságban meg tudjanak felelni az új, szigorúbb szabályoknak, valamint azért, hogy a tavalyi kihagyás után egyáltalán lehessen csapat, akkor ugyanis csak Bakonyjákón tudtak működni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!