Tegyünk többet környezetünkért


2010-03-19 12:08:06  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Tegyünk többet környezetünkért főképe
A kompetencia alapú oktatás bevezetése Pápa innovatív intézményeiben című pályázat egyik eleme a pápai Munkácsy Mihály Általános Iskola 2010. március 1-19. között lezajlott Tegyünk együtt környezetünkért elnevezésű háromhetes projekt.
A projekt zárásaként ma reggel 8 órakor kiállítás nyílt az iskola kisgalériájában, közreműködtek a Munkácsy Mihály Általános Iskola tanulói.
Kristály Mária projektmenedzser beszédében elmondta, hogy nagyon jó döntés volt ez a háromhetes programsorozat. A program során egyéni és közös munkával, otthoni felkészüléssel különböző feladatokon és foglalkozásokon számtalan módját mutatták a tanulók annak, hogy mindannyian tehetünk valamit a környezetért. Kiváló ötletnek bizonyult a Bakony-ér partjának megtisztítása. A diákok megismerkedhettek a híres pápai vízimalmokkal, kutatták a néhai Tapolca patak történetét, megtekintették a Pápakovácsi határában létesült szélkereket. Megismerkedhették még más energiaforrásokkal is, azok takarékos felhasználásával. Végeztek szelektív hulladékgyűjtést, melynek anyagából remek kiállítási tárgyak születtek, fotókat készítettek a természet csodáiról.
- Örömmel ültettünk virágot és szívesen végeztük a szelektív hulladékgyűjtést. Ebben a tanévben már másodszor fogtunk bele a műanyag flakonok gyűjtésébe. Megpróbálkoztunk azzal is, hogyan lehet kupakból kitűzőt, szórófejes flakonból állatfigurát készíteni. Német órákon tavaszi növények neveit tanultuk, a napköziben pedig az Otthonunk című film a Föld védelmére és az energiatakarékosságra figyelmeztetett bennünket - mondta el Vida Nikolett, az iskola egyik tanulója.
- Matematika órákon megtudtuk, hogy az energia előállítása a meg nem újuló energiaforrásokból az egyik legsúlyosabb környezetszennyező tényező. Informatika órákon a világhálón kutakodtunk, énekórán pedig népdalokat gyűjtöttünk a természethez kapcsolódóan. Sokat beszéltünk arról is, hogyan takarékoskodhatunk az energiával. Számításokat is végeztünk a gáz-, víz-, és villanyóra állása alapján. Ellátogattunk a pápai szennyvíz-tisztító telepre - mondta el Sándor Anikó 6. N osztályos diák.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!