Lovasok, harcosok, mesterek a Fő téren


2015-07-26 22:20:07  | cikk: pgya  | 


Lovasok, harcosok, mesterek a Fő téren főképe
A Fő Téri Nyár rendezvénysorozat keretében hagyományőrzők, népi mesterségek éltetői és a Pápai Lovas Club tagjai szombat délután „fegyvert, s vitézt énekelve” mutatták be az érdeklődőknek, hogy mivel is telnek egyesületi napjaik, foglalkozásaik. Az időjárás nem volt kegyes a programhoz, a kánikulai melegben lecsapott a vihar, így csupán egy órán át élvezhették a látogatók a múltidéző bemutatót.

A lovas egyesület két lovának testi felépítését, a tartásukkal, gondozásukkal járó felelősséget dr. Tóth András állatorvos ismertette, miközben a patkoló kovács rendbe rakta a patáikat, majd megpatkolta a nemes állatokat.
A Hagyományok Hegye Egyesület tagjai az avarok fegyvereit, harci szerszámait, viseleteit rakták ki a Plébánia soron asztalaikra, rövid bemutató keretében ismertették azok használatát. Szablyák, lándzsák, kelevézek, íjak, fokosok, pajzsok és páncélok voltak megtekinthetők, amelyeknek használatáról Koloványi Attila egyesületi tag beszélt szakértelemmel. A régmúlt idők fegyvereit a régészeti leletek alapján rekonstruálták, így a kardokat vagy a nem éppen egyszerű kompozit íjat, amelyet az avarok, a hunok és a honfoglaló magyarok is félelmetesen tudtak kezelni.

- Célunk az volt, hogy az avarok világát felelevenítsük, amely 640-től 810-ig tartott. Pápán, az Öreghegyben is gazdag avar leleteket találtak a régészek, az avarok egykori jelenléte szorosan kapcsolódik a város történetéhez. Természetesen nem csak bemutatjuk ezek a korhű fegyvereket, viseleteket, hanem ki is próbálhatják azokat. A Pápai Lovas Club pedig mindazt próbálja meg bemutatni, amit egyébként nem lehet látni egy versenyen: a lovak ápolásába, patkolásába, gondozásába, kiképzésébe nyer betekintést a közönség. Felszerelési tárgyakkal, lószerszámokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, kezdve azzal például, hogy miként kell felnyergelni egy lovat – nyilatkozta az eseménnyel kapcsolatban Tóth Kálmán, a Hagyományok Hegye Egyesület elnöke. A kiállított tárgyak között felfedezhetők voltak a lovas klub által elnyert érmék, serlegek is, megszámlálhatatlanul sok, hiszen már 47 éve foglalkoznak lovas sporttal egyesületi szinten Pápán.

A 25 éve alakult Bakonyalja Népművészeti Egyesület népi mesterei is jelen voltak a bemutatón, kézműves foglalkozásokat szerveztek a gyerekeknek. Lőrincz Péter, az egyesület vezetője elmondta, hogy a legfontosabbnak a hagyományok, a népi mesterségbeli tudás átadását tartja. Az egyesületnek jelenleg tizenöt oszlopos tagja van, mind különféle mesterséget képviselnek.

- A kézműves foglalkozás fogalomkörébe sok minden belefér, a fazekasságtól a gyurmázásig, vagy a népi hímzéstől a gyöngyfűzésig. Öröm látni, ahogy a fonalat fűzik, vagy egy fatáblára rajzolni tanulnak meg a gyerekek. Az itt létrejövő alkotásaikat hazavihetik, átérezve, hogy értéket teremtettek a tárgyalkotó népművészetben. Érezhetően egyre több fiatal érdeklődik a népművészeti mesterségek iránt, úgy néz ki, hogy lesz kinek átadni a stafétát – nyilatkozta hírportálunknak Lőrincz Péter.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!