Megrongálta a peron egyik padját


2015-07-21 22:54:07  | cikk:  | 


Megrongálta a pápai vasútállomás egyik kültéri padját a megalapozott gyanú szerint az a várpalotai férfi, akit a pápai rendőrök másnap hajnalban állították elő a helyi rendőrkapitányságra.

A pápai vasútállomás egyik munkatársa 2015. július 11-én éjjel 11 óra körül értesítette a rendőrséget arról, hogy ismeretlenek megrongálták a peronon található egyik padot. A kiérkező járőrök adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeképp egy várpalotai férfi került a látókörükbe. A 23 éves É. Tamást másnap hajnali 3 óra körül igazoltatták az egyenruhások a vasútállomás közelében, majd előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol a fiatalember beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy barátaival lekésték a buszjáratukat, ezért a vasúton akartak várakozni, ám érvényes menetjegy hiányában kitessékelték onnan őket. Ekkor ő a peron egyik padját elmozdította a helyéről, aminek következtében annak kitörött az egyik lába.

A gyanúsított ellen rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Pápai Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya.

Képek:

nincsenek képek