Színes tánckavalkád a Fő téren


2015-07-21 22:20:03  | cikk: Babos Petra  | 


Színes tánckavalkád a Fő téren főképe
Modern- és néptáncosok lepték el szombat délután a pápai Fő teret a Tánc Kavalkád elnevezésű programon, mely a Fő téri Nyár 2015 elnevezésű programsorozat részeként valósulhatott meg.
Kocsis Attila, a Rebel Lion Tánc-Sport Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, a program összeállításánál fő szempont volt, hogy minél színesebb és változatosabb összeállítással örvendeztessék meg a pápaiakat, így a néptánctól kezdve a break-ig minden műfaj bemutatkozott.
A rendezvényt egy közös zumba bemelegítéssel kezdték, majd kezdődött a bemutató, ahol először a Rebel Lion TSE az Újévi Abba Show-n előadott táncait mutatta be, majd az évzáró gálaműsoruk anyaga következett. A táncosok között Európa bajnokok is szerepeltek az óvodás és a felnőtt korosztály mellett. 
A kavalkádra vendég fellépőket is meghívtak, akik a Táncmaraton rendezvényen is szerepeltek, így részt vett a Teveli Táncos Lábak, a mezőlaki Parolás KE és a Hedonizm Crew csoportja is.
Kocsis Attila szerint, mivel a Tánc kavalkád magába foglal minden táncstílust, így a néptáncosoknak is helye volt a fellépők között. A modern táncba nagyon nehéz magyar elemet csempészni, esetleg a zenei vonalon vannak lehetőségek, a magyar néptánc azonban igazán a hazai tánckultúrát jeleníti meg. A táncosok a tikkasztó kánikulai meleg ellenére jó hangulatot varázsoltak a térre, sok járókelő megállt, s egy-egy fagyi mellett csodálta az ügyesebbnél ügyesebb koreográfiát bemutató fiatalokat. A Tánc Kavalkád játékos foglalkozással és tánctanítással zárult az esti órákban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!