Régi-új arcok is feltűntek a Perutz toborzóján


2015-07-20 19:52:48  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Régi-új arcok is feltűntek a Perutz toborzóján főképe
A július 15-ei alkalom után hétfőn kora este második játékos toborzóját is megtartotta a megyei első osztályú bajnokságra készülő Perutz FC. A múlt heti első edzés után ezúttal körülbelül 20-an vették részt Marton Miklós vezetőedző tréningjén, melyen a drukkerek több ismerős arccal is találkozhattak, hiszen az egykor az NB III-ban szereplő Lombard II. keretéből hosszú évek után többen is visszatértek a stadionba. Kétségtelen, hogy a legismertebb játékos Király Botond volt, aki az NB I-ben több alkalommal is lehetőséget kapott, és jelen állás szerint van esély arra, hogy Pápán maradjon.
- Ilyen edző még nem volt a világon, aki játék nélkül bajnokságot nyert volna – viccelődött Marton Miklós. Örülök, hogy az első osztályban indulunk, igaz, ez még nagyobb kihívás elé állít minket, még jobban oda kell figyelnünk a kiválasztásnál. Remélem, hogy minél több volt játékosunkat vissza tudjuk csábítani, a probléma még mindig az, hogy nagyon kevés időnk van, minél előbb véglegesíteni kell a keretet, edzőmérkőzéseket lekötni és amennyit csak lehet, edzeni. Sajnos az első válogatón csak néhány játékos ütötte meg a kellő szintet, velük el is beszélgettünk a közös munkáról, de nem küldünk el senkit, mindenki kap még egy lehetőséget. Bízom az egykori tanítványaimban, és remélem, ők is bennem. A célokról egyelőre nem beszélnék, szeretnénk egy közönségszórakoztató csapatot összeállítani, utána lehet majd a hosszú távú elképzeléseinkről beszélni.

A csapat felkészülését és a játékoskeret alakulását figyelemmel kísérjük.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!