Burkolják a Tavasz utcai járdát


2015-07-17 20:44:51  | cikk: HuHa  | 


Burkolják a Tavasz utcai járdát főképe
A járdafelújítással érintett szakasz csaknem felét már az új járdaburkoló kövek fedik a Tavasz utcában. A felújítás a hónap elején kezdődött és várhatóan a jövő héten véget is érnek a munkálatok. Az Eszterházy Ferenc Terv keretében készülő járdafelújítás 343 méter hosszan, 412 négyzetméter felületen zajlik a tókerti utcában.

A készülő beruházás bejárásakor Rádi Róbert, a kivitelező Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője elmondta, az elmúlt két hétben felbontották a régi járdalapokat, elkészítették az új alapját, folyamatosan rakták le a szegélyköveket, a hét elején pedig megkezdődött az új burkolólapok lerakása is.
-Ez a munkafolyamat már nagyon látványos és viszonylag gyorsan is halad. Az új járdafelületet háromféle méretű szürke, gránitfelülettel kezelt kövek alkotják, a szegély mellett pedig két sorban antracit színű apró burkolóköveket rakunk le, ami vizuálisan még inkább javítja az összképet.
Az ügyvezető hozzátette, körültekintő munkát várnak el a dolgozóktól, hiszen a járdafelület kialakításánál a megfelelő lejtés, a lapok elhelyezésének módja a garanciája annak, hogy jó minőségű gyalogos felület jöjjön létre és a csapadékvíz megfelelő irányba folyjon. A járdafelújításhoz tartozóan a kereszteződéseknél kijavítják a vízátereszeket és a kapubejárókat is megerősítik ahol ez szükséges a járda miatt.

A munkaterület bejáráson Áldozó Tamás úgy fogalmazott, a meglévő szakaszokon már látszik, hogy milyen minőségű járdákat szeretnének a következő években építeni. A polgármester elmondta, a Városfejlesztő Kft. kivitelezői csapata továbbra is a Tókertben fog dolgozni, ha a Tavasz utca elkészül, a Fiumei utcában folytatják a járdafelújítást, közben pedig várják, hogy az a pályázat, amelyből a Hetedik utca járdafelújítást szeretnék kivitelezni, sikeres lesz-e. Amennyiben a pályázatot pozitívan bírálják el, ott is megkezdik a munkát.
-A város két másik pontján külső vállalkozók bevonásával kezdjük meg a járdafelújításokat: A Terv utca és a Kmety utca környékén lehet hasonló munkákra számítani – tájékoztatott a városvezető. Mindezek mellett tervezik a kéttornyúlaki Pápai utca járdájának felújítását is. Ott az előkészítő munkák zajlanak, hiszen a járda egy része állami tulajdonban van, így be kell szerezni a hozzájárulásokat a kivitelezéshez.

Áldozó Tamás azt is elmondta, terveik szerint az idei évben körülbelül 10 kilométer járdát szeretnének megújítani, ehhez a képviselő-testület szeptemberi ülésén tudnak további forrásokat felszabadítani. A későbbiekben arról is döntenek majd, hogy az önkormányzati tulajdonú Városfejlesztő Kft. kapacitását mennyire kell növelni, illetve milyen más feladatokba vonhatók be. Ilyen kivitelezési munka lehet a csapadékvíz elvezetők felújítása, mely a Tókertben a geodéziai felmérés után történhet meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!