Marton Miklós nagy kihívás előtt áll


2015-07-13 15:50:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Marton Miklós nagy kihívás előtt áll főképe
A megyei másodosztályban induló Pápai Perutz FC nemrég kinevezett edzőjére, Marton Miklósra kemény munka vár az elkövetkező hetekben. Egyrészt ki kell választania azokat a játékosokat, akikkel reális esélye lehet tavasszal a mezőny élén végezni, másrészt ezeket a labdarúgókat fel is kell készítenie a menetelésre. Az A licences edző tisztában van azzal, hogy a másodosztályban mindenki őket akarja majd legyőzni, de bízik abban, hogy megfelelő minőségű csapat áll össze, mely hozzásegíti őket céljaik eléréséhez.
- Hétfőn kértek fel a vezetőedzői feladatok ellátásra, és én elfogadtam a felkérést– nyilatkozta a Pápa és Vidéke lapnak Marton Miklós. - Új csapatot kell szervezni, teljesen új alapokról indulunk. A célokat kitűztük, hiszen az előzetes információk szerint a megyei másodosztályban versenyzünk majd, amelyet szeretnénk megnyerni, aztán persze minden szezonban egyre feljebb lépni és két éven belül felkerülni az NB III-ba. Ebben a bajnokságban az együttesek mellett a pályákkal is meg kell majd küzdeni, ahol egyébként kemény ütközésekre, párharcokra számítok. Nyilván az előzmények után mindenki bennünket szeretne majd legyőzni, ám fel kell vennünk a kesztyűt. Nagy kihívás lesz ez nekem is, hiszen szinte az alapoktól kell építkezni. Egyrészt az U21-es együttesünkre szeretnénk alapozni, akik tavaly a PELC keretei között hozzám tartoztak. Ez a csapat a bajnokság végével megszűnt, megpróbálunk közülük minél több fiatalt megtartani. Tizennyolc fős keretben és két kapusban gondolkodunk, remélem, hogy az U21-eseken túl a PELC jelenlegi edzői közül is számíthatunk néhány kollégámra játékosként is, hiszen közösen kell tennünk a formálódó pápai labdarúgásért.
Marton Miklós hozzátette, a környező településeken is vannak tehetséges játékosok, akik kiemelkednek a helyi csapatból. Nyilván számukra is vonzó lehet, hogy valóban NB I-es körülmények között készülhetnek és játszhatják le a mérkőzéseket a Perutz Stadionban. Reményét fejezte ki, hogy a mostani csapatot is sokan megszeretik majd, azonban ahhoz, hogy sikert tudjanak elérni, kellenek a nézők is, akiktől türelmet kér, és azt, hogy szeressék és támogassák a Pápai Perutz Futball Clubot.
A klubnak a Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség döntése értelmében egy U19-es gárdát is indítania kell a megyei pontvadászatban. Annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb kialakuljon a keret, a PELC korosztályos csapatai, és az újonnan alakult Pápai Perutz FC július 15-én szerdán és július 20-án hétfőn 18 órai kezdettel játékos toborzót hirdet. A két időpontban 13 éves kortól egészen a felnőtt korosztályig várnak jelentkezőket a csapatokba, a toborzó edzést a Perutz Stadionban a PELC edzőgárdája Lengyel Ferenc szakmai igazgató vezetésével rendezi, melyen természetesen a Perutz FC részéről Marton Miklós is jelen lesz.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!