Seven Star országos bajnokság


2015-07-08 10:22:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Seven Star országos bajnokság főképe
Az orlovai systema szemináriumon való részvétel és a Pilisben tartott Kinizsi 100-as túra teljesítése után a Hét Csillag Egyesület tagjai Martonvásárra utaztak, ahol az idei Seven Star Mantis kung-fu stílus országos bajnokságot rendezték. Az eseményen – melyen Lee Kam Wing nagymester, mint tiszteletbeli főbíró is tiszteletét tette – a pápai iskola nyolc tagja vett részt, közülük ketten éremmel térhettek haza. +80 kilogrammban light kontakt küzdelemben Müller Tamás második, míg a juniorok mezőnyében Császár Miksa harmadik helyen zárt.
- Tamás rutinosabb ellenféllel szemben remekül helytállt, összeszedett volt, betartotta a megbeszélteket, szépen küzdött, jutalma egy ezüstérem lett – tájékoztatott Pintér Péter. Miksa saját korosztályában, de a két súlycsoporttal nehezebbek között indult - 51 kilogrammosan a 60 kilogrammos kategóriában - meccsein látszottak a fizikális különbségek, ennek ellenére rá sem lehet panasz, minden ellenfele dolgát megnehezítette, végül sikerült éremmel hazatérnie, ami nagyon biztató a jövő évre nézve, meggyőződésem, hogy a következő évet sokkal sikeresebben zárja majd, akár nemzetközi szinten is.
Pintér Péter hozzátette, a pápai iskola a bajnokságot megelőző instruktori szemináriumon is képviseltette magát, ahol Lee Kam Wing a magyarországi oktatóknak tartott egy hasznosnak bizonyuló képzést. Az iskola vezetőjétől megtudtuk, az egyesület idén ünnepli fennállása 20. születésnapját, ebből az alkalomból október 3-án az Edvy Malom Fogadóban egész napos, nagyszabású ünnepi programsorozattal készülnek, ahol az egyesület kulturális és harcművészeti vonalából is ízelítőt is kaphatnak az oda ellátogatók.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!