Szerdán kezdődik a Progress Pápa rendezvénysorozata


2015-06-30 06:53:26  | cikk: Babos Petra  | 


Szerdán kezdődik a Progress Pápa rendezvénysorozata főképe
Mint arról korábban már hírt adtunk, Pápa városa egy nagyszabású nemzetközi amatőr színjátszó fesztiválnak ad otthont július 1. és 5. között.
A fesztiválon több külföldi és hazai csapat is bemutatkozik, érkeznek csoportok Örményországból, Litvániából, Romániából és Csehországból. Hazánkat tekintve Pécs, Magyarkanizsa, Inárcs, Győr, Budapest és Celldömölk képviselteti magát, illetve versenyen kívül, házigazdaként a pápai Teleszterion Színházi Műhely is tart majd bemutatót.

Bognárné Novák Ilona szakmai csoportvezető elmondta, a rangos eseménynek eddig Kazincbarcika adott otthont, azonban idén Pápán rendezik meg, ahol nagy múltú gyermek-és ifjúsági színjátszó munka zajlik.
A fesztiválon körülbelül 150 résztvevő lesz, akik tartalmas szakmai programokon vehetnek majd részt három helyszínen, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében, a Zsinagógában és a Helyőrségi Művelődési Otthonban. A fesztiválprogramot igyekeztek úgy összeállítani, hogy a város lakossága is bepillantást nyerhessen az amatőr színjátszásba, így a pápaiakat is várják az ingyenes előadásokra és a tűzszínházi bemutatóra, a kézműves vásárra és a világestre is.

Komáromi Sándor, a program egyik szervezője arról számolt be, nagy öröm számukra, hogy a város adhat otthont a fesztiválnak.
-Az előadások válogatása során fő szempont volt, hogy az amatőr színjátszó csoportok bemutatkozhassanak. A produkciókat egy szakavatott zsűri bírálja el, melyben egy cseh rendező, Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója és Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke foglal helyet.
A szakmai programokon túl a színjátszó képzésben részt vevő tanulók a csoportkísérésben és egyéb kisegítő munkákban is közreműködnek az öt nap során, a diákok jelenléte pedig tovább erősíti a pápai élet és az amatőr színházi szféra közti kapcsolatot – mondta Komáromi Sándor.

Unger Tamás alpolgármester is örömét fejezte ki a fesztivál megrendezésével kapcsolatban, s mérföldkőnek nevezte a városi és a hazai ifjúsági színjátszás terén. Mint mondta, a Progress Pápa tökéletesen illeszkedik a város kulturális-turisztikai nagyrendezvényeinek sorába. Az önkormányzat támogatta a Progress Pápa megrendezését, hiszen kiváló lehetőség a helyi drámapedagógiai és színházi tevékenység nívójának emelése terén. Fontos, hogy Pápa meg tudja magát mutatni erről az oldaláról is, feltárva színjátszós hagyományait és kulisszatitkait. Az egész pápai belváros egy hatalmas színpaddá alakult erre az öt napra, amely meghatározó lesz az idei érkező csapatok számára, s remélik, amikor hazamennek, tovább viszik Pápa jó hírét, s visszatérnek majd családjaikkal is a későbbiekben.

A fesztivál július 1-én, szerdán kezdődik, 17 órától az inárcsi csoport, majd 17 óra 30 perctől a pápaiak bemutatójával folytatódik. Az ünnepélyes megnyitó 21 óra 30 perckor lesz a Erzsébet ligetben, az est Tűzperformansz címmel a Teleszterion Színházi Műhely előadásával folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!