Végeztek az első erdésztanulók a Mezőben


2015-06-29 17:41:33  | cikk:  | fotó: Batthyány Lajos MÉSZ  | 


Végeztek az első erdésztanulók a Mezőben főképe
Végeztek az első erdész technikusok Pápán, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari szakképző Iskola és Kollégiumban. A képzés 2009 szeptemberében kezdődött a Bakonyerdő Zrt. szakmai támogatásával.

Az első négy évben az érettségire felkészítő tantárgyak mellett erdei ökoszisztéma modult tanultak, mely felkészítette a tanulókat a 13-14. osztályban tanulandó szakmai tárgyak anyagának elsajátítására. A 13-14. tanévben a tanulók a Bakonyerdő Zrt. pápai, bakonybéli és bakonyszentlászlói erdészeteinél erdőmérnökök és kerületvezető erdészek segítségével, munka mellett sajátították el a szakma fortélyait.

Az elméleti képzés beszámoltató rendszerben a Mezőben zajlott havi három tanítási napon szaktanárok segítségével erdőművelésből, fahasználatból, vadgazdálkodásból és a hozzájuk kapcsolódó tantárgyakból. A képzésre 2013 szeptemberében 9 tanuló iratkozott be, és ebből 5 tanuló szerzett erdész technikusi oklevelet, egy tanuló jeles, négy jó minősítéssel.
 
Jelenleg öt osztályban folyik erdészképzés, négy alapozó és egy erdész technikusi osztályban. Az új szakképzési kerettanterv szerint a 2013 szeptemberében beiratkozott tanulók erdészeti és vadgazdálkodási technikus szakképesítést kapnak öt év képzési idő alatt – tájékoztatta hírportálunkat az iskola.

Az intézmény vezetésétől megtudtuk, aki kedvet érez az ökológiai ismeretek elsajátításához és szeret a természetben dolgozni, még jelentkezhet az első évfolyamba.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!