Tanévzáró a Pápai Református Teológiai Akadémián


2015-06-28 22:09:11  | cikk: pgya  | 


Tanévzáró a Pápai Református Teológiai Akadémián főképe
A Pápai Református Teológiai Akadémia szombaton 10 órakor tartotta meg tanévzáró és diplomaosztó ünnepi közgyűlését az Akadémia Dísztermében. A tervezett program szerint Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett volna igét, viszont betegsége miatt nem lehetett jelen. Ugyancsak távol maradt egyéb elfoglaltsága miatt Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, aki levélben köszöntötte az ünnepi tanévzáró résztvevőit.

Az teológia évzáróján megjelenteket dr. Hanula Gergely rektorhelyettes köszöntötte, az igét is ő hirdette, amelynek fő üzenetét az Apostolok Cselekedeteiből merítette: „Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” Az ünnepi tanévzárón a Kántorképző kórusa szolgált.

Posztumusz kitüntetésben részesült Nagy Lajos, alsóörsi lelkipásztor, amelyet felesége Nagy Lajosné nagytiszteletű asszony vett át a teológia vezetőségétől. Nagy Lajos 1925-ben született, lelkipásztorként szolgált 1948-tól 1999-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Tavaly hunyt el, élete és szolgálata örök példa maradhat az ifjabb generációknak, hangzott a laudációban.

Dr. Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora tanévzáró beszédében ismertette a hallgatósággal, hogy az első félévben 66 diák – 39 teológus és 27 hittantanár –, míg a második félévben 61 hallgató – 37 teológus és 24 hittantanár – iratkozott be. Mindkét félévben zökkenőmentesen folytak le a záróvizsgák.

- Mindig nagy örömet jelent számunkra, hogy a legációkon kívül is igénylik a gyülekezetek a tanárainkkal és diákjainkkal való találkozást. Az Akadémia szerződést kötött a győri fogházzal, vagyis nem csak gyülekezeteket látogatnak a hallgatók. A Tempus Közalapítvány jóváhagyta az intézmény pályázatát, amely alapján a hallgatók és a tanárok is külföldi egyetemeken tanulhatnak és taníthatnak, illetve a pápai teológia is fogadhat cserediákokat és előadókat az Erasmus-program keretén belül. A pápai református kollégiumban az osztályfőnökök segítségére vannak, missziói és lelki gondozói munkát végeznek a teológia hallgatói. Az akkreditációs bizottság megállapította, hogy a pápai teológiai felsőfokú oktatás megfelel a követelményeknek, ahol nem csak oktatás folyik, hanem ugyanolyan nagy hangsúlyt kap a nevelés az erkölcs, a hit és a keresztyéni habitus jegyében - hangzott el egyebek mellett a rektori évzáró beszédben az elmúlt esztendő rövid összefoglalója.

A tanévzáró végén dr. Huszár Pál, zsinati főgondnok kívánt a hallgatóknak áldott nyarat, pihenést és erőgyűjtést a következő időszakra, megköszönve a diákok és professzorok munkáját.

A diplomaosztón a teológia szak lelkészi szakirányán, katechéta és lelkipásztori munkatárs szakon sikeres záróvizsgát tett hallgatók vehették át oklevelüket az intézmény vezetőitől, tanáraitól, és a meghívott egyházi elöljáróktól.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!