Befejezéséhez közeledik az orvosi rendelő építése Borsosgyőrön


2015-06-25 23:22:41  | cikk: HuHa  | 


Befejezéséhez közeledik az orvosi rendelő építése Borsosgyőrön főképe
Az Eszterházy Ferenc Terv Borsosgyőri Részprogramja keretében épül új orvosi rendelő a Pápához csatolt településrészen. A kivitelezési munkálatok ez év elején kezdődtek meg, s hamarosan átadhatják az új épületet, mely modern körülmények között, a szigorú előírásoknak megfelelő felszereltséggel fogadja majd a betegeket. Az épület szinte teljesen kész, a szükséges berendezések is megérkeztek, elkészült az udvarban a térkő burkolatos parkoló, jelenleg pedig az utcai kerítés építésén, az utcafronti burkolatok kialakításán és közművek bekötésén dolgoznak – tudtuk meg Sági Józseftől, a kivitelező Lombard 91 Kft. ügyvezetőjétől a csütörtökön délután tartott bejáráson.

A befejezéséhez közelítő beruházás kapcsán Áldozó Tamás polgármester elmondta, az orvosi rendelő megépítése nagyon indokolt volt, hiszen többször kapott az önkormányzat olyan jelzést a hatóságtól, mely szerint a régi épület nem felelt meg az előírásoknak. A fejlesztés közel 50 millió forintba kerül, ezt a város saját költségvetéséből biztosítja az Eszterházy Ferenc Terv keretében.
-Ha arányosítjuk a rendelő költségét a lakosságszámhoz, akkor azt mondhatjuk, ez ugyanakkora egészségügyi beruházás, mint Pápán a kórház építése – mondta, hozzátéve, az idei esztendőben ez a legnagyobb értékű önerőből megvalósított fejlesztés a városban, vagyis Borsosgyőr, az itt élők közössége prioritást élvez a város más részeivel szemben.

A városvezető kiemelte, az építkezés túlnyúlik az épület kivitelezésén és berendezésén, hiszen az épület körülötti terület rendezésével lehetőség nyílik arra, hogy a rendelő és a kultúrház mögötti udvart központi hellyé alakítsák a faluban, olyan hellyé, ahol akár rendezvényeket is lehet tartani és a helyi közművelődés szolgálatába bevonható a korábbi polgári védelmi épület is. Erről többször is egyeztettek már a városrész önkormányzati képviselőjével, Máté Istvánnal.

Az orvosi rendelő megépítése mellett a beruházásra biztosított pénzügyi forrás arra is lehetőséget ad, hogy a kultúrház utca bejáratához vezető lépcsőt megújítsák és a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé tegyék az épületet. Így a kivitelező a lépcső felújításán és egy rámpa kiépítésén is dolgozik, a munkálatok befejezésével pedig az utcafronti területrendezés is megtörténik.
-Régi adósságunk volt ez a rámpa, ami most megépül, ennek segítségével a mozgásukban korlátozottak is hozzáférhetnek az itt működő a közösségi terekhez – fogalmazott a polgármester.

Áldozó Tamástól azt is megtudtuk, a Borsosgyőri Részprogram további tervei között a csapadékvíz –elvezetők rendezése, a járdák felújítása, a közvilágítás bővítése szerepel és napirenden van a gyalogos-átkelőhely kialakításának ügye is. Ez utóbbiról azt a tájékoztatást adta, az állami fenntartásban lévő út kezelője a város korábbi javaslatai közül egy zebra kialakítását támogatta, a zebra tervezéséhez szükséges forrás biztosításáról a pénteki képviselő-testületi ülésen döntenek a városatyák. A gyalogos-átkelőhely terveinek elkészítése közel 1 millió forintba kerül, és a terv elkészülése után lehet majd a kivitelezést megvalósítani.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!