Csóka és Dunaszerdahely nagyarányú győzelemmel kezdett


2015-06-23 14:13:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Csóka és Dunaszerdahely nagyarányú győzelemmel kezdett főképe
A Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság első játéknapján két találkozót játszottak a meghívott csapatok, Csóka Baróttal, Dunaszerdahely Kovásznával találkozott. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, hiszen Csóka és Barót még szemerkélő, Dunaszerdahely és Kovászna viszont már szakadó esőben feszült egymásnak. A nyitómeccsen a csókaiak a mesterhármasig jutó Radulovic vezérletével magabiztosan nyertek, és bár az első félidő alapján úgy tűnt, a kovásznaiak meg tudják nehezíteni a dunaszerdahelyiek dolgát, végül ez nem így lett, a sportgimnázium diákjai szintén nem álltak meg nyolc találatig. A fiatalok délután ellátogattak a Kékfestő Múzeumba, kora este pedig a főzőversenyen csillogtathatják meg főzőtudásukat. Az esti programban néptánc bemutató és disco szerepel. A mai eredményeket figyelembe véve szerdán 10 órától akár a végeredményt is befolyásoló találkozóra került sor, ugyanis a kedden győztes Csóka és Dunaszerdahely találkozik egymással, előtte reggel nyolc órai kezdéssel Kovászna Baróttal meccsel.

Eredmények:

Csóka - Barót 8-1 Gsz.: Ratko Radulovic (3), Vanja Velemirov, Tóth Tamás, Paska Balázs, Bancó Dávid, Zec Markó ill. Szabó Géza

Dunaszerdahely - Kovászna 8-2 Gsz.: Nikolasz Bujka (3), Kevin Zsigmond (2), Lenárt Ádám, Gasdács Dominik, Seszták László ill. Bagoly Benjamin, Bogdan Olaru

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!