Megérkeztek a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság résztvevői


2015-06-22 21:32:41  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megérkeztek a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság résztvevői főképe
A Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokságot 2003-ban álmodta meg Kű Lajos, a Ferencváros egykori kiváló válogatott futballistája, a müncheni olimpia ezüstérmes magyar válogatottjának tagja, az Aranycsapat alapítvány elnöke. A legendás labdarúgó azt szerette volna, ha a sport segítségével a téli és nyári időszakban is határokon átívelő, politikától független kapcsolatok épüljenek a fiatalok között, miközben a külföldön élő magyarok nemzeti összetartozási érzése is erősödhet. 2010 óta minden évben Pápa ad otthont a versenysorozat egyik elődöntőjének, az idei bajnokságra is négy csapat kapott meghívást. Az elkövetkezendő napokban körmérkőzéses rendszerben Dunaszerdahely (Csallóköz), Csóka (Vajdaság), Barót (Székelyföld) és Kovászna (Erdély) lép az Acsády Ignác Szakképző Iskola sportpályájára, hogy eldöntsék, ki kerülhet a budapesti döntőbe. A csapatok tagjait és kísérőiket szentmisével fogadták ma este a Szent József Kápolnában, ahol elsőként Salgó Ferenc kanonok, majd Polgárdi Sándor evangélikus esperes és Boncz Zoltán baptista lelkipásztor is köszöntötte a játékosokat. Az istentisztelet után a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumában Kű Lajos rövid történelmi áttekintés után minden résztvevő csapatnak sok sikert kívánt, az egykori kiváló labdarúgó reményét fejezte ki, hogy a torna idén is eléri célját, és sportszerű vetélkedések mellett határokon átívelő barátságok szövődnek. Az önkormányzat részéről Bocskay László szólt a labdarúgókhoz, a képviselő gratulált az Aranycsapat Alapítványnak, amiért nem is olyan régen megkapták a Magyar Örökség-díját.
- Az önkormányzat nevében szeretném kifejezni az örömünket, hogy ismételten megrendezhetjük ezt a nemes vetélkedést. Bízom benne, hogy a sportesemények mellett az elkövetkezendő négy napban megismeritek a várost, nagyon sok kellemes szabadidős tevékenységben lesz részetek és megtapasztaljátok azt a szeretetet, ahogy a résztvevő csapatokat évről-évre fogadni szoktuk.
Az előzetes tervek szerint a torna kedden reggel nyolc órakor a Barót - Csóka találkozóval indul, majd 10 órától a Dunaszerdahely –Kovászna meccset rendezik. A torna alakulásáról hírportálunkon rendszeresen beszámolunk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!