Pályázat digitális táblákra


2010-03-16 23:20:29  | cikk: Tóth Tamara  | 


Pápa Város Önkormányzata a 2010. januári képviselő testületi ülésén döntött arról, hogy pályázatot nyújt be a fenntartásában működő közoktatási intézmények IKT fejlesztése tekintetében a négy Pápa Város Önkormányzata által fenntartott általános iskolára, tehát a Tarczy Lajos, az Erkel Ferenc, a Munkácsy Mihály és a Weöres Sándor Általános Iskolákra, valamint a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumra vonatkozóan. Az intézményeknél székhelyekre és telephelyekre is lehetett pályázatot benyújtani.

 - A pályázat összértéke 103 295 000 forint, amiből elsősorban informatikai jellegű beruházásokat lehet megvalósítani. Ez önkormányzati szinten a következő tételeket jelenti: úgynevezett iskolai PC-csomagot 159 darabot, tantermi csomagot 60 darabot, szerver alkalmazás tekintetében hármat, úgynevezett tanulói csomagból 8 darabot, WiFi csomagból 2 darabot és az SNI1 illetve SNI5-ös számú csomagokból 2-2 darabot pályáztunk meg - mondta Rádi Róbert, a Művelődési Osztály vezetője.

A szavazócsomag a helyi demokrácia kiszélesítését támogató rendszer, amely informatikai alapon működik és lehetővé teszi a tanulók számára a szavazást. Az intézményekben vannak integráltan nevelhető - valamilyen szervi fogyatékossággal együtt élő – gyermekek, az SNI csomagok az ő lehetőségeik kiszélesítését szolgálnák azzal a céllal, hogy jobban be tudjanak kapcsolódni a mindennapok munkájába, hiszen ezek a gyermekek normál általános iskolákba járnak, normál osztályközösségekben tanulnak, s ezek a technikai eszközök az ő hátrányukat csökkentené.

- A pályázatot határidőre benyújtottuk, amennyiben pozitív elbírálásban részesülünk, az eszközbeszerzések reményeink szerint még az idén meg fognak valósulni - tette hozzá az osztályvezető.

A megpályázott tételek olyan digitális táblák és ehhez kapcsolódó perifériáknak a beszerzésére vonatkoznak, amelyek a korszerű technikai feltételekkel támogatott oktatást segítik elő. Pozitív elbírálás esetén olyan eszközök kerülnek az intézményekbe, amelyek eddig többnyire hiányoztak, vagy nagyon kevés volt belőlük. Ezen kívül lehetővé tennék a háromévente amortizációként leírt informatikai eszközök pótlását is, amely egyébként komoly anyagi ráfordítást igényel az intézményektől.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!