Polgármesteri jutalom az életmentő úszómesternek


2015-06-19 15:35:32  | cikk: HuHa  | 


Polgármesteri jutalom az életmentő úszómesternek főképe
Pénzjutalomban részesítette Áldozó Tamás polgármester Kovács Attilát, a Várkertfürdő úszómesterét, aki vasárnap sikeresen újraélesztett egy ötéves kisfiút a fürdő strandján. A városvezető ma délelőtt mondott köszönetet a szakszerű és eredményes életmentésért.  

Kovács Attila, Keki két kollégájával volt szolgálatban a strand élménymedencéjénél vasárnap, amikor csaknem ötezer vendég fürdőzött a létesítményben. 3 óra körül a sodrófolyosóból adták ki a kétségbeesett szülők a társaságukban fürdőző élettelen kisfiút, akit azonnal újraélesztett az úszómester.
-Rögtön kiadtam az utasítást a másik munkatársamnak, hogy riassza a mentőket és az uszodában szolgálatban lévő mentős kollégát. Amikor átvettem a kisfiút a kollégámtól, láttam, hogy nincs légzése. Lefektettem a térkőre és ismét ellenőriztem az életfunkciókat. Azonnal elkezdtem az újraélesztést, mellkasi kompressziót alkalmaztam ügyelve arra, nehogy sérülést okozzak, hiszen egy ötéves kisgyermekről volt szó. Aztán két befúvást végeztem és a második után néhány másodperccel már észlelhetők voltak az életjelek, magához tért a fiú. Eddigre a mentős kolléga is a helyszínre érkezett és átvette további ellátásra a beteget, aki vélhetően vizet szippantott a tüdejébe vagy légbuborék keletkezett a tüdőnél és attól állt le a légzése – idézte fel az eseményeket az életmentő, akit Böröczky Tamás és Döbröntei Márk segített a szakszerű intézkedésben. Kovács Attila hozzátette, az úszómesterek képzésében kötelező elem az elsősegélynyújtás – s benne az újraélesztés módjának elsajátítása - és a Várkertfürdő úszómesterei ezen túl is rendszeresen részt vesznek felkészítéseken Kürti József mentőállomás vezető irányításával.

Kekinek ez volt a harmadik ilyen életmentő beavatkozása tízéves Várkertfürdős munkája során.
-Ilyenkor az ember adrenalin szintje az egekbe szalad, de nagyon fontos, hogy ne essünk pánikba, ne ijedjünk meg és reflexeinkben ott legyenek a szükséges mozdulatok, amivel a tőlünk elvárható legjobb módon segíteni tudunk – mondta.

Áldozó Tamás polgármester a jutalom átadásakor úgy fogalmazott, ilyen kihívás szerencsére nagyon ritkán fordul elő a Várkertfürdőben.
-Minden vendég számára megnyugtató, hogy a létesítmény úszómesterei - ebben az esetben Kovács Attila - szakmailag felkészültek minden lehetőségre, így az újraélesztésre is. Ezt a felkészültséget most ez a hétvégi eset is igazolta. Az emberi életnél semmi sem drágább és azt gondolom, ha valaki megment egy emberi életet, az a minimum, hogy a közösség nevében kifejezzük elismerésünket. Ismerve, hogy a fürdő úszómesterei mennyi fizetésért végzik munkájukat, úgy éreztem, az erkölcsi elismerésen túl helye van a pénzjutalomnak is – mondta a városvezető, aki azt is hozzátette, a létesítmény dolgozóinak a rendkívüli nagy forgalommal járó kihívásnak is eleget kellett tenniük, hiszen régen volt ilyen sok vendége a fürdőnek, ám ezt is problémamentesen megoldották a hétvégén.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!