Szombaton örömfutás a városban


2015-06-18 15:26:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szombaton örömfutás a városban főképe
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, június 20-án immár negyedik alkalommal rendezik meg városunkban a Tavaszi Örömfutást. Idén Jason McIlvaine amerikai katona nevét viseli a rendezvény, aki négy évvel ezelőtt egyik ötletgazdája és aktív résztvevője volt az első pápai tavaszi örömfutásnak, ám sajnálatos módon a törzsőrmester 2014-ben elhunyt. A jótékony célú esemény egy nagy formátumú összefogás eredménye. Pápa Város Önkormányzata közreműködése és támogatása mellett az önkéntes szervezőcsapatban a nemzetközi Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) program szervezetei, a NATO Légiszállítást Kezelő Programiroda (NAM PO), a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) és a Boeing, valamint a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér képviseltetik magukat. A regisztráció június 20-án, szombaton reggel nyolc órakor indul a Fő téren. Nevezési díj nincs, nagylelkű adományokat azonban szívesen fogadnak a szervezők, az esemény minden résztvevője önkéntes alapon járul hozzá a rendezvény sikeréhez: szabadidejüket, tehetségüket, termékeiket ajánlják fel egy nemes cél érdekében. A teljes befolyt összeggel a helyi Barátság Klubot kívánják támogatni, a szervezet célja, hogy fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat támogatva kicsit könnyebbé tegyék mindennapjaikat. A futóversenyen három versenyszámra lehet nevezni: öt kilométeres futás, 2,5 kilométeres gyaloglás, a gyerekek pedig egy 400 méteres futás során tehetik próbára kitartásukat. Idén először a rendezvény túllép egy szokványos futóverseny keretein. A cél, hogy egy igazi családi nap kerekedjen június 20-án, épp ezért a város szívében különféle színpadi rendezvényekkel, tűzoltó-, és rendőrautó kiállítással és sok más mókás játékkal készülnek a szervezők, sőt egy floorball pályát is felállítanak a Fő téren, hogy megismertessék és népszerűsítsék az eseményre ellátogatókkal a nemzetközi SAC csapat egyik kedvenc sportját. Lesz roller verseny, a Barátság Klub mellett fellép a Rebel-Lion TSE, a Bakony Judo Klub és a Pápai Református Kollégium "Tánc-Lánc" Alapfokú Művészetoktatási Intézménye. A rendezvény az eredményhirdetés után az adomány átadásával zárul.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!