Kerecsényi Zoltán: A Demokratikus Koalíció a szegények oldalán áll


2015-06-17 21:38:09  | cikk: pgya  | 


Kerecsényi Zoltán: A Demokratikus Koalíció a szegények oldalán áll főképe
Szórólapokat és pártlogó kék luftballonokat osztogattak ma délután a Kossuth utcán a Demokratikus Koalíció (DK) pápai szervezetének aktivistái. Az akció közben Kerecsényi Zoltán, pápai önkormányzati képviselő, a DK választókerületi elnöke sajtótájékoztatót tartott a média megjelent munkatársainak pártja szociális programjáról.

A párt választókerületi elnöke bevezetőjében elmondta: „Itt a nyár, de boldogságra semmi ok, hiszen a hatalom még a helyén és a szélsőjobb is erős, de a Demokratikus Koalíció minden elemző szerint izmosodik, nagyjából 400-450 ezer szavazóval a háta mögött.” A DK a hatalomváltás utáni időszakra programmal készül. Fő céljuk a kisemberek, a szegények élethelyzetének javítása. A készülő szociális programból néhány fontosabb programpontot a mai kitelepülésükön szórólapjuk segítségével ismertettek meg az érdeklődő járókelőkkel a helyi aktivisták.

Kerecsényi Zoltán a „Megélhetést, biztonságot!” címet viselő programból kiemelte többek közt azt, hogy hatalomváltás esetén a DK biztosítaná az ivóvizet és az elektromos áramot állampolgári jogon. A leginkább rászorulók életéhez szükséges közműszolgáltatást garantálnák ezzel. A DK szerint a víznek 2 köbméterig, az elektromos áramnak pedig 50 kWh-ig ingyenesnek kellene lennie, az ennél nagyobb fogyasztást pedig igazságos, sávos rendszerben kellene fizetni. Garantálnák, hogy a minimálbér fokozatosan megközelítse, majd elérje a létminimum összegét. Garantálnák, hogy minden elvégzett munkát ki kelljen fizetni, ne lehessen a cég pénzügyi gondjaira hivatkozva visszatartani a munkavállalókat jogosan megillető béreket. A DK szerint aki dolgoztat, annak fizetnie is kell: ha szükséges, a tulajdonosnak, a cégvezetőnek a saját vagyonával kell felelnie a dolgozói bérek kifizetéséért. A DK a kisemberek megélhetésének pártján áll, szemben a hatalom rezsihazugságával, amely a nagy lábon élő, medencével rendelkező nagyfogyasztóknak ad kedvezményt –  ismertette pártja központi állásfoglalásainak főbb pontjait a helyi politikus.

Helyi vonatkozásban a hétvégi Játékfesztiválról és a tegnapi Pápa Város Napja ünnepség kapcsán is szólt az önkormányzati képviselő:
- Kétségkívül valamennyiünknek vannak „pártpreferenciáink”, de a város közös, és ezt szem előtt kell tartani. Elsősorban pápaiak vagyunk! A Játékfesztivál a maga interkulturalitásával 25 éve jó hírét kelti a városnak határon innen és túl, s ezt valóban meg kell őrizni, tovább kell fejleszteni. Az Esterházy Ferenc emlékév kapcsán én korábban is azt mondtam, hogy igen, kell Esterházy-emlékév, mert ennek a városnak a tervszerű fejlesztése valóban az Esterházyak idején indult el igazán. Szeretnénk javasolni, hogy 2016 pedig legyen helyi Petőfi- és Jókai-emlékév, hiszen jövőre lesz 175 esztendeje annak, hogy a két jeles irodalmár Pápára érkezett, s kezdték kibontakoztatni tehetségüket. Az Esterházyak mellett Petőfi és Jókai jelentik igazán a pápai szellemi örökséget. Ezért is van rendjén az, hogy három szobor magasodik Pápa Fő terén: Esterházy Károlyé, Petőfi Sándoré és Jókai Móré! – zárta mondandóját Kerecsényi Zoltán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!