Jótékonykodó pápaiak – 308 ezer forint adomány gyűlt össze a főzőversenyen


2015-06-14 13:18:57  | cikk: HuHa  | 


Jótékonykodó pápaiak – 308 ezer forint adomány gyűlt össze a főzőversenyen főképe
Tán még tüzet sem kellett volna gyújtani, anélkül is megfőttek volna az ételek, olyan meleg volt tegnap a várkerti bajvívó téren a Pápai Játékfesztivál jótékonysági főzőversenyének helyszínén. A forróság ellenére az eddigi legnagyobb számú csapat sorakozott fel bográcsokkal, napernyőkkel, tuti receptekkel, titkos hozzávalókkal és remek társasággal. Összesen 47 csapat vállalta, hogy segítő szándékkal, jó vendéglátó módjára valami finom étellel fogadja a rendezvényre kilátogatókat. A csapatok között számos pápai intézményt, hivatásos és civil szervezetet, pártot, egyházi közösséget és baráti társaságot találtunk, de több járásbéli település is fakanalat ragadott a nemes cél, a gasztronómiai élvezetek és a jó hangulat kedvéért. A feladat ezúttal is az volt, hogy a kapott hús és fűszerek felhasználásával ki-ki saját ízlése, kreativitása és szakácsmesteri tudása szerint valami finom ebédet főzzön, s az azt elfogyasztóktól pár száz forintos adományt gyűjtsön.

A főzőcsapatok között idén is ott volt Pápa erdélyi testvérvárosa, Kovászna csapata, egészen pontosan a kovásznai tűzoltók, akik a helyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség meghívására érkeztek ezúttal is városunkba. Ráduly Faragó Gyula, a kovásznai tűzoltóság parancsnoka itt nem sugárcsővel, hanem fakanállal a kezében tüsténkedett a tűz körül. Mint mesélte, nagyon jó kapcsolatot ápolnak a pápai tűzoltókkal, az elmúlt években két tűzoltóautót is kaptak tőlük, a testvérvárosi kapcsolat jegyében pedig minden évben a Játékfesztiválra is meghívást kapnak tőlük, aminek örömmel tesznek eleget. Az erdélyi lánglovagok a Kovásznai Napok rendezvényén látják viszont pápai barátaikat és egyre mélyülő barátság szövődik a két szervezet között. A kovásznai főzőcsapat hatalmas kondérjában pörkölt rotyogott, természetesen kovásznai módra.
-A receptet nem áruljuk el – mondta mosolyogva a parancsnok – de aki jár Kovásznán, az tudja, hogy mitől más ez az étel, mint amit errefelé főznek. Szóval, szeretettel hívunk mindenkit, hogy megismerjék a mi ízvilágunkat.
Annyit azért sikerült megtudnunk a parancsnoktól, hogy mivel Kovászna az ezeregy borvizek városa, a pörköltbe is kerülhet egy kevés sós ásványvíz.
-Nincs recept és nincs titok, van viszont rengeteg fűszer, amit kóstolgatással ellenőrzünk. Minden fűszerből kerül bele egy kicsi, mert a sok kicsi összegyűl és ahogy a cseppekből lesz a tenger, így adják meg a fűszerek is az étel jó ízét.
A testvérvárosi tűzoltók három családdal érkeztek a rendezvényre és az urak éppúgy, mint a hölgyek örömmel vettek részt a főzésben a jó cél érdekében. A parancsnok nevetve mondta, bár úgy hírlik, hogy a csapatkapitány dolgozik a legtöbbet, ez nem igaz, ő csak asszisztál a főzésben, annak ellenére, hogy valamikor szakácsnak, pincérnek készült. A pápai és kovásznai tűzoltók egymás mellett telepedtek le a főzőversenyen, a közös ételkészítés és a jó hangulatú beszélgetések pedig tovább erősítették a meglévő barátságot a két szervezet tagjai között.

A Szent Benedek Plébánia közössége és karitász csoportja második alkalommal vett részt a jótékonysági főzőversenyen. Tavalyi debütálásuk után idén is azt gondolták, itt a helyük. A vallási közösség hatalmas bográcsában csülkös babgulyás készült, mellé pedig cicegét is sütöttek a hívek. Szíjártó László atya ugyan nem túl rutinos a szakácsmesterségben, ám nagyon lelkes, aktív tagja a csapatnak, mely ezen a rendezvényen is tovább erősödik lelkében, összetartozásában.
-A hétköznapokban nagyon sok munka vár az emberekre, kell, hogy néha kikapcsolódjanak, és ezekből merítsenek új erőt a következő időszakra – fogalmazta meg a jó ételeket, felhőtlen hangulatot és jótékony célt ötvöző rendezvény lényegét.
-Az elmúlt hetekben két nagy kamionnyi adományt juttatott el a Katolikus Karitász a kárpátaljai magyarok számára, sajnos nagyon nehézkesen jutott át a határon a rakomány. A város kezdeményezését, hogy kárpátaljai magyar közösségek számára ajánlották fel a mai főzőverseny bevételét nagyon jó ötletnek tartottuk és örömmel csatlakoztunk, hiszen sok magyar testvérünk él ott, akik nálunknál is sokkal rosszabb helyzetben vannak és segítségre szorulnak.

A Bogrács ördögei névre hallgató főzőversenyen több környékbeli település csapata is bemutatta főzőtudományát, valamennyien igyekeztek olyan ételt főzni, mely saját településük hagyományaihoz igazodik. Többek között gannaiak, adászteveliek, mihályháziak, homokbödögeiek képviselték a járást, de ezúttal is eljöttek Nyárádról is. Palyak Károly polgármestertől megtudtuk, összeszokott csapattal érkeznek minden évben és ki nem hagynák a jó hangulatú rendezvényt. Eddig mindig valami pörköltszerű ételt főztek, az idén változtattak ezen, és a falu krumplitermesztői hagyományaiból kiindulva cicege ágyon vagdalt húst sütöttek.
-Mindig ott vagyok a csapattal, bár csak segítőként  – mesélte mosolyogva a település első embere, hozzátéve, rendszeresen járnak hasonló főzőversenyekre és meghívóikat szívesen viszontlátják saját rendezvényükön.
-Szeretjük ezeket a programokat, mert erősítik a közösséget, a jótékony célt pedig maximálisan támogatjuk, és úgy érezzük, részvételünkkel mi is hozzájárulunk az adományhoz – mondta.

A főzőversenyről természetesen idén sem hiányzott Pápa Város Önkormányzatának csapata, melynek kapitánya ezúttal is Áldozó Tamás polgármester volt. Munkatársaival most is marhapörköltet készítettek, melyet franciabokával, disznófarokkal és vargányával bolondítottak meg. A polgármester elégedetten nyugtázta a rekordszámú főzőcsapat részvételét, mint mondta, tisztelet mindenkinek, aki eljött ebben a rendkívüli hőségben. Úgy véli, a verseny résztvevői igazi közösséggé formálódtak és körbe járnak a viszontmeghívások a hasonló programokra. 
-Mint minden alkalommal, most is versenyen kívül indultunk és azt az ételt készítjük el, amit máskor is szoktunk. De mivel mi olyan gondolomformán főzünk, nincs tuti receptünk, csupán a koncepció állandó, így aztán hol így sikerült, hol úgy – tudtuk meg az önkormányzati csapat főztjéről. A jótékonysági céllal kapcsolatban úgy fogalmazott, a városban már több formában volt adománygyűjtés a kárpátaljai magyarok megsegítésére, de egészen más az a szituáció, amikor valaki odaáll, és konkrétan megnevezett közösségek számára kér segítséget.
-Hiszem, hogy ezt érezték át mindazok, akik ma eljöttek főzni és azok is, akik az ételekért adományt adtak.

A déli harangszó után nem sokkal megkezdődhetett a vendéglátás és a zsűri munkája is, s mire a bírálók végeztek a 47 jól sikerült étel megkóstolásával, addigra a bográcsok is kiürültek és nagyon sok látogató lakhatott jól a finomságokkal.
Az eredményhirdetésen a Fábián Istvánné valamennyi ételről elismerően nyilatkozott és megdicsérte a sok helyen látott eredeti tálalást. A csapatoknak és az adományadóknak Unger Tamás mondott köszönetet, mint mondta, 308 ezer forint bevétel gyűlt össze, melyet a kárpátaljai Beregrákos és Kajdanó települések magyar lakosságához juttatnak el.
A főzőverseny harmadik helyezettje a Hit Gyülekezete csapata lett, a második helyet a Mihályháza székhelyű Fix-Pont Önkormányzati Feladatellátó Társulás csapata szerezte meg, győztesnek pedig – immár harmadik esztendeje – az Egyesített Szociális Intézmény csapatát hirdették ki.

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat családgondozó tagjaiból álló kis közösség ujjongva, megérdemelt büszkeséggel vette át a díjat.
-Mindig arra törekszünk, hogy olyan ételt készítsünk, ami kötődik valamilyen aktualitáshoz, így az idén az Eszterházy emlékévhez kapcsolódva egy főúri ételt készítettünk: vörösboros, áfonyás, gombás sertésragut, amihez égetett borban párolt, aszalt gyümölcsökkel töltött fánkot sütöttünk – mesélte Császárné Mihály Julianna családgondozó. Kovács Zoltánné, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezető családgondozója hozzátette, harmadik éve vettek részt a versenyen, csapatuk gyakorlott háziasszonyokból áll, de profi szakács nincs közöttük.
-Napokkal ezelőtt kezdtünk el gondolkodni azon, hogy mi lesz a menü és mi lesz a hozzá kapcsolódó körítés, dizájn, így jutott eszünkbe az Eszterházy-év. Próbáltuk ide a szabadtérbe, a piknik jellegbe kihozni a főúri világot és azt hiszem sikerült – utalt arra, hogy nemcsak a menü volt főúri, de a terítéssel és a kollégák barokk ruhás viseletével is ezt igyekeztek megjeleníteni.
-Ez tulajdonképpen egy csapatépítő tréning is számunkra, de azért az első helyért való küzdelem is benne volt – árulta el Császárné Mihály Julianna lelkes csapatukról.

A Pápai Játékfesztivál főzőversenyének megmérettetése az idén még egy bírálati elemmel egészült ki, a verseny szervezői – a csapatok javaslata alapján – azt is értékelte, hogy melyik főzőtársaság gyűjtötte a legtöbb adományt, hiszen ez egyben egyfajta közönségszavazatot is jelent, másrészt emlékeztet arra, hogy a főzés nem az öncélú jóllakásról szól, hanem valóban nemes célt szolgáló adománygyűjtésről. Ennek eredményéről hamarosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!