Nyolc sportág szerepelt az idei Miniolimpián


2015-06-13 20:00:20  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Nyolc sportág szerepelt az idei Miniolimpián főképe
A 25. Pápai Játékfesztiválon nyolc helyszínen 23. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Sporttalálkozót, vagyis a Miniolimpiát. Az ünnepélyes megnyitóra a Sportcsarnokban gyűltek össze a meghívott vendégek, ahol a házigazdák mellett Kovászna, Schwetzingen, Losonc és a svéd Vesteras sportolóit köszönthettük. A vetélkedés nyitányán felléptek a Rebel-Lion TSE csapatai, köszöntő beszédet mondott dr. Áldozó Tamás polgármester, aki minden résztvevőnek és vezetőnek eredményes részvételt és jó szórakozást kívánt. A köszöntők után 10 órától párhuzamosan megkezdődtek a vetélkedések, idén nyolc sportágban, atlétikában, asztaliteniszben, íjászatban, judóban, kosárlabdában, sakkban, teniszben és úszásban zajlottak a sportszerű küzdelmek. Új sportágnak számított idén az íjászat, a Delta Íjászegyesület a törzsökhegyi pályájára várta a versenyezni vágyókat, az egyesület a versennyel egybekötve ezen a napon ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját is. Süle István elnöktől megtudtuk, 3D versenyt rendeztek, egy schwetzingeni indulóval kiegészülve mondhatni háziversenyt tartottak.
- Kicsit egyedi a verseny, mert kombináltuk a 3D-s versenyt és annak szabályait egy teremíjász bajnoksággal. Rendhagyó az idei megmérettetés, hiszen az egyesület 20. születésnapját ünnepli, az elmúlt két évtizedről azt tudom mondani, a kezdetek kezdetén mindenki saját íjat vásárolt, és próbált a legkülönfélébb helyeken gyakorolni, jártunk például a dákai homokbányába vagy a Lovasiskola területére. Fokozatosan fejlődött az egyesület, nőtt a létszám is, mostanra elmondhatom, hogy még legalább tízszer ennyi évtizedben gondolkodunk, és készülünk a közelgő gödöllői világbajnokságra.
Kiváló időt fogtak ki az atléták is, a Munkácsy Sporttelepén négy versenyszámban pápai, kovásznai és losonci versenyzők álltak a rajtvonal mögé. Kis Károly, a PSE edzője elmondta, a dobószámokat a dobóháló állapota miatt nem tudták megrendezni, így idén a futószámokra és a távolugrásra korlátozódott a bajnokság.
- A távolugrás mellett 100, 400 és 800 méteres futószámokban hirdetünk győztest, a versenynap a 4x100 méteres váltóval zárul. A losonciak méltó ellenfelei a mieinknek, síkfutásban és a távolugrásban is jeleskednek, de bízom benne, hogy néhány aranyérmet itthon tudunk tartani.
Finoman szólva sem fáztak a teniszezők az Erzsébet ligeti három pályán, Jámpa Péter úgy fogalmazott, szerették volna kímélni az indulókat, épp ezért a legnagyobb melegben pihenőre vonultak a versenyzők, így a döntőket délután játszották.
- Losoncról 10 versenyző érkezett, a pápaiak is ugyanennyi fővel képviseltették magukat. Négy kategóriában (lány, fiú, női és férfi) rendezzük a bajnokságot, a lányoknál vannak a legtöbben, heten vetélkednek, itt a losonci barátaink az esélyesek, de a többi kategóriákban bármi megtörténhet.
Talán a legjobban az úszók örültek a rekkenő hőségnek, hiszen az ember ilyen időben nem is vágyik másra, mint a vízbe csobbanni. Sokan gondolták ezt így, hiszen ahogy Kertész Attila egyesületi elnöktől megtudtuk, 17 versenyszámban hat csapat 70 indulóval nevezett, a legnagyobb létszámmal a Dunaferr és a Rája Úszóklub képviseltette magát.
- Összesítésben a harmadik helyen végeztünk, 12 arany-, hat ezüst-, és hat bronzéremmel, ami az említett magas szintű csapatok mellett nagyon jónak mondható.
Családias judoversenyt rendeztek a Küzdősport Centrumban, ahol a pápaiak mellett Losonc, és a svéd Vesteras judokái is tatamira léptek. Végh József elmondta, 23 súlycsoportban 50 fős mezőny lépett tatamira, ahol sérülés nélkül, nagyon jó hangulatban tudták lebonyolítani a versenyt.
Idén először a Helyőrségi Művelődési Otthonban gyűltek össze a sakk sportág szerelmesei, Kiss Csaba szakosztályvezető úgy tájékoztatott, három kategóriában 21-en ültek le az asztalokhoz.
- Losoncról és Kovásznáról is érkezett egy-egy játékos, sajnos a pápaiak sem képviseltették magukat olyan számban, ahogy én azt előzetesen reméltem. Meglepetések nem születtek, a toronymagas favorit, Margl Roland nyert a fiúknál, a lányoknál viszont a losonci Lucai Kapicková 100 százalékos teljesítménnyel zsebelte be az első helyet. Mellettük Mészáros Raul, Hetyei Dániel, Domonkos Eszter, Czemell Viktória, Hamza Gábor és Farkas Dorina is gazdagította aranyérem gyűjteményét.
2013-ban és 2014-ben is kimaradt a programból a kosárlabda, idén azonban visszatért a versenyszámok közé, a Sportcsarnokban három csapat a Pápa KC, a Tarczy DSK és Veszprém U18-as csapatai körmérkőzéses formában meccseltek.
- Nagyon örülünk, hogy két év után a nagy hagyományokkal rendelkező Miniolimpián a kosárlabda ismét helyet kapott – nyilatkozta Vajda Balázs. Úgy gondolom, hogy egy rangos utánpótlástornát sikerült összehozni, melyen a Veszprém számít a legnagyobb esélyesnek, de bízom benne, hogy tudunk meglepetést okozni és egy tornagyőzelemmel zárni a napot.
A Tarczy Lajos Általános Iskolában az elmúlt évben kevesen vettek részt az asztalitenisz bajnokságon, akkor Pápa és Veszprém mellett határainkon túlról mindössze heten álltak az asztal mögé. Dudás Szabolcs elégedettségének adott hangot, hiszen idén nőtt a nevezők száma, igaz határainkon túlról nem érkezett nevezés.
- Eddig Kampenből, Losoncról is volt induló, sajnos idén senki nem érzett késztetést ahhoz, hogy ütőt ragadjon, így a legjobb helyek a pápai és veszprémi sportolók között dőlnek el. Délelőtt az ifjúságiak játszottak, a 11 fős lánymezőny négy csoportban körmérkőzést játszott, majd a legjobb nyolc között egyenes kieséssel dőlt el az első hely sorsa, a fiúknál két négyes csoportból a legjobb kettő folytathatta a játékot, a legjobb négy között a két győztes játszotta a döntőt. Délután a Bánhidi Márk Emlékverseny keretein belül rangos felnőtt kupa lesz, népesebb mezőnnyel. (A Bánhidi Márk Emlékversennyel hamarosan külön cikkben foglalkozunk.)
A 25. Pápai Játékfesztiválon 20 órától az Elmax tavon éjszakai páros horgászversenyt tartanak, a verseny vasárnap reggel nyolc óráig tart.

Eredmények:

Atlétika

Judo

Sakk

Asztalitenisz

Kosárlabda

Úszás

Íjászat

Tenisz

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!