Szakmai nap az óvodapedagógusoknak


2015-06-12 23:50:23  | cikk: Babos Petra  | 


Szakmai nap az óvodapedagógusoknak főképe
A Játékfesztivál az idei évben is Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesülete által szervezett szakmai nappal indult. A ma délelőtti rendezvénynek a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme adott otthont.  A megjelenteket a Szivárvány Óvoda Zöld csoportjának apróságai üdvözölték, majd a közel száz résztvevőt Csákvári Judit, az egyesület elnöke köszöntötte. Mint mondta, a program célja, hogy olyan előadásokat hallgassanak meg, amelyek a leginkább aktuálisak és érdekesek a számukra, valamint érintik a változásokat. Hozzátette, nagy örömünkre szolgál, hogy a somoskai vendégek is elfogadták a meghívásukat, s jelenlétükkel megtisztelték a fórumot. Dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere is köszöntötte az óvónőket. Úgy fogalmazott, az óvodapedagógiai szakmai nap körülbelül annyi idős, mint a Játékfesztivál. Ez a nap kitüntetett nap, hiszen az általános iskolások ma mentek utoljára iskolába a vakáció előtt.
-Ma kiürülnek azok a tantermek, ahová az elsősök jártak, s szeptembertől a mostani nagycsoportosok fognak oda járni, azok, akiknek a rajzait most a színház emeleti előterében is megtekinthetik –mondta. A szakmai nap meghívott vendége dr. Kolozsváry Judit, gyermekpszichológus volt, aki a gyermeki agresszióról beszélt.
-Valamilyen formájú agresszivitás minden emberben van, s kell is hogy legyen. Az, hogy mit tartunk kóros agressziónak, az a környezet megítélésétől is függ. Azt gondolom azonban, hogy nem az agresszióval kell külön foglalkozni az óvónőnek, hanem azzal, hogy a gyermek jól érezze magát, s boldog legyen. Ha boldog, akkor jóval kevesebb agresszióval kell szembeszállni. Az óvodások körében tapasztalt agresszió oka nem az internetben rejlik, hanem abban, hogy a szülők kevés minőségi időt tudnak a gyermekükkel tölteni, ezért nem tudnak példát mutatni, hogy hogyan is kell a rossz közérzetet, a csalódottságot kezelni. Mintát kellene mutatniuk, hogyan kell ezt kezelni, s akkor ezt a kicsik megtanulhatnák. A szeretetnyelv nagyon fontos, amiben arra kellene ügyelni, hogy a gyermek azt lássa, amitől ő boldog lesz, jól érzi magát.
Az előadó kiemelte a pszichofitnesst, amely elemeket azon óvónőknek ajánlotta, akik kiegyensúlyozottabbak szeretnének lenni. A szakmai nap a hagyományos óvodás rajzkiállítás megnyitójával folytatódott, melyen több mint ezer kedves és vidám rajz látható az óvodások egész éves munkájából. Szelencsikné Tibolt Anita, a Szivárvány Óvoda tagóvoda-vezetője megnyitójában elmondta, a kiállított rajzok nagyon sokszínűek, változatosak és különböző technikát felsorakoztató remekművek.
-Minden óvónő számára fontos a vizuális nevelés, a rajzolás, mintázás, kézimunka. Az esztétikai élmények alkotják, formálják a gyermek esztétikai ítéletét. Segít észrevenni a tárgyi, emberi, természeti környezet szépségeit. A gyerekek kíváncsisága, utánzási kedve fejleszti pszichikus funkciójukat: az érzékelést, az észlelést, az emlékezetet, a figyelmet, a képzeletet és a gondolkodást. A saját kezükkel készített alkotások segítik egészséges öntudatuk kibontakozását és önmegvalósítási lehetőséget adnak számukra. A tárlatmegnyitón a Szivárvány Óvoda Zöld csoportja működött közre egy tavaszi műsorral. A szakmai program Müller Anita szakértő, szaktanácsadó előadásával zárult, mely a „Vigyázz-kész-mozgás” Új megközelítések a mozgásfejlesztés területén címet viselte.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!