Évadzáró sakkverseny


2015-06-07 09:35:12  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Évadzáró sakkverseny főképe
Idén először a Helyőrségi Művelődési Otthonban tartotta a Pápai SE sakk szakosztálya a már szokásosnak mondható évadzáró versenyét. Szép számmal jelentek meg játékosok, összesen 40-en voltak a hat csoportban, a mezőny két felnőtt és négy gyermek/ifjúsági kategóriába nevezhetett. Nemcsak a helyszín számított újdonságnak, hanem az is, hogy most először tartottak külön versenyt a szülők, nagyszülők, kísérők számára.
- Több csoportban is csoportösszevonást kellett alkalmazni a túl kevés induló miatt – tájékoztatott Kiss Csaba szakosztályvezető. Svájci rendszerben vagy körmérkőzéses (egy csoportban dupla körmérkőzéses) formában zajlottak a küzdelmek 15-15 perc gondolkodási idővel. A végeredmények papírformának mondhatók. Sokak számára meglepő lehet - a sakkberkekben jártasak számára egyáltalán nem - hogy a felnőtt csoportot a 15 éves Margl Roland nyerte meg, hiszen a versenykiírás szerint abban a mezőnyben bárki indulhat, sakknyelven szólva open rendszerű. Roland – fiatal kora ellenére - szakosztályunk meghatározó játékosa, aki a 2015/2016-os szezonban a megyei I. osztály mellett vendégjátékosként az NB II-ben is játszani fog. Talán egyedül a szülők versenye volt az, ahol nem lehetett megjósolni a győztes kilétét, mert ott én sem tudtam sokat a játékosok tudásáról. Igazán fiatalok is részt vettek, hisz volt, aki 2008-ban született – bár én mindig mondom a szülői érdeklődésekre, hogy nem korai akár öt éves korban elkezdeni sakkozni a gyerekeknek - végül a hölgyeknél Gyimesi Istvánné, a férfiak kategóriájában Tihanyi Tamás diadalmaskodott. Továbbra is várok mindenkit edzéseinkre keddenként és péntekenként a HEMO-ban 14:30-tól 18 óráig.
Kiss Csaba hozzátette, június 13-án szombaton szintén sakkversenyt rendeznek a HEMO-ban, a NEJ keretében 10 órától várják a gyerek és ifjúsági versenyzőket.

A végeredmény ITT!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!