Sikeres évet zárt a Pápa és Térsége Ipartestület


2015-06-06 21:18:01  | cikk: Babos Petra  | 


Sikeres évet zárt a Pápa és Térsége Ipartestület főképe
Az előző gazdasági év lezárásának idejére szervezte közgyűlését a Pápa és Térsége Ipartestület, így ma délelőtt tekintették át a 2014-es esztendőt.
A gyűlésen Szabó Tibor elnök köszöntötte a megjelenteket, majd az elmúlt év tevékenységéről tartott beszámolót, melyben elmondta, jó évet zárt az Ipartestület, tervezett programjaikat sikeresen tartották meg. Voltak szakmai napok, fórumok és közösségi rendezvények, így az elmaradhatatlan Mikulás ünnepség, a nyugdíjas karácsony és a nyári Iparos Nap. A múlt év során sok pályázatot írtak, nyugdíjasaiknak kedvezményes áron tudtak biztosítani nyaralási lehetőséget, s persze szerveztek kirándulásokat és egyéb szórakoztató programot.

A Pápa és Térsége Ipartestület közel 380 fő tagságot számlál, de remélik, a jövőben emelkedni fog ez a szám. Szabó Tibor ennek kapcsán hozzátette, a rendszerváltás előtt, amikor kötelező volt a tagság, több mint ezer főt számlált az Ipartestület, de ez a szám az évek alatt folyamatosan csökkent. Elmondta azt is, nemcsak Pápára jellemző, hanem országos tendencia, hogy öregszik az iparostársadalom és különös gondot kell fordítani arra, hogy a fiatalok szakmát tanuljanak - hiszen egy jó szakma felér egy diplomával -, majd csatlakozzanak az iparos szervezethez.

Az ülésen a tagok meghallgatták a pénzügyi beszámolót, majd a közgyűlés végén elismeréseket adtak át a hosszú idő óta kiemelkedő iparos tevékenységet folytató tagoknak. Legényné Érsek Éva, Eigner István és Kiss Ernő IPOSZ-díjban részesült, Ács Pál szobafestő pedig aranykoszorús mester fokozatot vehetett át.
A gyűlésen Unger Tamás alpolgármester is jelen volt. 
Szabó Tibor a rendezvényen felhívta a megjelentek figyelmét a június 20-ai Iparos Napra, amelyet az idei évben is a székház udvarán rendeznek. A változatos, szórakoztató programok mellett lesz kiállítás is, amely az iparosságot mutatja be.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!