Szépen búcsúzott az U21 és az U17


2015-06-03 20:21:32  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szépen búcsúzott az U21 és az U17 főképe
Az U21-es utánpótlás labdarúgó bajnokságban a Pápai Egyesített Labdarúgó Club alakulata hazai közönség előtt a sereghajtó, Üstökös FC Győr ellen búcsúzott a bajnokságtól. A vezetőség megadta a módját a szezonzárásnak, hiszen a hazai keretet a kezdéshez a klub U7-es focistapalántái kísérték ki, a kezdő sípszó előtt pedig kisebb ünnepséget rendeztek a játéktéren, melynek keretében az egyesület vezetősége megköszönte azon játékosainak eddigi szereplését és klubhűségét, akik ezután már nem szerepelhetnek a PELC utánpótlás csapataiban. Mint ismert, az utánpótlás versenyrendszer átszervezése miatt a következő szezontól már nem lesz az U21-es korosztály számára bajnoki küzdelem, emiatt voltak kénytelenek búcsúzni a legidősebb játékosaiktól. A felsorakozott labdarúgók PELC sálakat és a bajnokság emlékére készült serlegeket kaptak, melyeket Grőber Attila elnök, Tóth Péter ügyvezető igazgató, Lengyel Ferenc szakmai igazgató és Szűcs Lajos adott át, a vezetőség sok sikert kívánt a labdarúgók további pályafutásához és reményüket fejezték ki, hogy a nem is olyan távoli jövőben valamelyik pápai felnőtt csapat játékosaként láthatják őket ismét futballozni. Ilyen előzmények után már csak a csapaton múlott, hogy győzelmével teljessé tegye a játéknapot, és az már az első félidőben eldőlt, hogy ez sikerül is, hiszen Iványi Martin, Venczel Zoltán és Véber Gergő találatával már három gólt volt a mieink előnye. A második játékrészben sok pápai helyzet maradt ki, végül Venczel szezonbéli 23. találatával kialakult a 4-0-s hazai siker.

PELC U21 - Üstökös FC Győr 4-0 (3-0) Gsz.: Iványi, Venczel 2, Véber

Marton Miklós: Nagyon sok gólhelyzetet kidolgoztunk, sajnos ebből sok ki is maradt, ettől függetlenül elégedett vagyok a srácokkal, még utoljára megmutatták, hogy ha úgy állnak oda, tudnak futballozni. Sajnos a szezon nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, sok meccset játszottunk, sok volt a sérültünk, a szezon vége felé a kiállítás is, a szűkebb keret miatt a kiesőket viszont nem tudtuk pótolni. Le a kalappal a srácok előtt, mindent megtettek a győzelemért, további sok sikert kívánok nekik pályafutásukhoz.

PELC U21: Giczi – Barcsa, Böröczky, Ferenc, Pődör – Iványi (’88 Badics), Pintér, Nemes (’61 Kovács), Véber – Kálmán (’61 Laki), Venczel

Az U17-es csapat szintén győzelemmel zárta az évet, 3-0-ra győzték le a győrieket, a hazaiak részéről Papp Dávid találatát Farkas Bence duplája foglalta keretbe.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!