Népszerű a kilátó – Nyílt nap a Hagyományok Hegyén


2015-05-31 01:12:59  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Népszerű a kilátó – Nyílt nap a Hagyományok Hegyén főképe
Változatos programokkal tarkított nyílt napot szervezett a Hagyományok Hegye Egyesület az öreghegyi történelmi, néprajzi és természetismereti szabadidőközpontban, melynek során többek között a város legmagasabb pontján létesített kilátót is ingyenesen látogathatták meg az érdeklődők.
– Egyrészt azokat szeretnénk megcélozni a mostani eseménnyel, akiknek még nem volt lehetőségük megismerni a területet és az egyesületünket, másrészt pedig olyan dolgokat mutatunk be, amik sem a Hegy napján, sem a többi látogatói napon nem tekinthetők meg – mutatott rá Tóth Kálmán, a Hagyományok Hegye Egyesület elnöke. A nyílt napra ellátogatókat például középkori fegyverekkel, népi játékokkal, palánkvárral, jurtakiállítással várták, miközben az íjászatot és az ostorpattogtatást is ki lehettet próbálni. Emellett a Kassai Lovasíjász Iskola nyílt edzést tartott, a Természet ösvényét végigjárva pedig csaknem 70 tábla mutatta be a helyi növény- és állatvilágot.
– A kilátó tavaly novemberben nyílt meg, majd március 15-én adtuk át hivatalosan, és büszkén mondhatom, hogy töretlen népszerűségnek örvend. A Hagyományok Hegye több íjászversenynek is otthont ad majd a következő hónapokban, ősszel pedig még egyszer szeretnénk megismételni a nyílt napot. Erre okot ad a jelentős látogatottság is, hiszen ma is nagyon sokan megfordultak nálunk – jegyezte meg Tóth Kálmán.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!