Felszabadultan, önfeledten a zenéért vagyunk - beszélgetés Fehér Ferenc karnaggyal, Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskarának vezetőjével


2010-03-15 16:20:20  | cikk: Tóth Tamara  | 


Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara a mai március 15-i ünnepi megemlékezésen vehette át a Pápa Város Díszoklevele kitüntető díjat. A kórust zenekedvelő polgárok alapították, 1995. július 5-én idén ünnepli 15 jubileumát. Karnagyuk kezdetektől fogva Fehér Ferenc ének-zene tanár. Megalakulásuktól kezdődően aktív résztvevői városunk kulturális és közéletének. Közreműködői a városi ünnepségeknek, de találkozhattunk velük kiállítás megnyitókon, civil szervezetek, intézmények megnyitóin is. Évről-évre a városban működő többi felnőtt kórussal együtt közös koncertekkel örvendeztetik meg a zeneszerető közönséget. Szoros kapcsolatot ápolnak az országban működő Pedagógus Kórusokkal, minden évben részt vesznek a Pedagógus Kórusok Országos Találkozóján. Országhatárainkon túl is bemutatkoztak, több alkalommal léptek fel Erdélyben, ahol Marosvásárhelyen egy Református Templom kórusával ápolnak baráti kapcsolatot. 2003-ban Franciaországban arattak sikert koncertjeikkel, 2007-ben pedig testvérvárosunkban, Kampenben mutatkoztak be műsorukkal. A kórus őszinte és szép előadásmódja fejezi ki mindazt az örömet és sokszínűséget, amit az éneklés szeretete, bárdosi életmű tükröz. Magas színvonalú művészeti tevékenységükkel hozzájárulnak a város kulturális értékeinek gazdagításához, kiérdemelve ezzel Pápa város polgárainak elismerését és a kitüntető díjat, Pápa Város Díszoklevelét. Ez alkalomból beszélgettem Fehér Ferenc karnaggyal.

Hogyan és mikor alakult meg a mai Pápa Város Báros Lajos Vegyeskara?
- Ennek az énekkarnak az egykori elődje a Pápai Pedagógus Kórus volt. A Pápa Város nevet azért is vettük fel hogy Pápán mindenki részt vehessen benne, függetlenül attól, hogy pedagógus-e az illető vagy sem. Bárdos Lajos nevét 1999-ben vette fel a kórus, a híres zeneszerző születésének 100. évfordulóján.

Milyen repertoár jellemző a kórusra?
- Bárdos Lajos, Kodály Zoltán műveit nagyon szeretjük. Tavaly a Haydn-emlékév alkalmából az ő műveivel léptünk fel, de nagyon szeretjük Bachot, a gregorián dallamokat. Énekeltünk már Beethovent, a mai kortárs zenéig bezárólag Szokolai Sándor-műveket. Két évvel ezelőtt megkértek bennünket, hogy az adventi időszakban Kampenben Lehár Ferenc műveket énekeljünk, hát meg birkóztunk velük, mert az operettek nem kimondottan a vegyeskarok számára írt művek, de én azt gondolom, hogy az utcai, adventi szórakoztató zenének kiválóan alkalmas. Énekeltünk már musicaleket, könnyedebb zenéket, megpróbálunk minél színesebb repertoárt kialakítani.

Hány főből áll a Vegyeskar?
- Papírforma szerint 52 főt számlálunk, de fellépéseken 40 fővel mindig ki tudunk állni. Mindenki nagyon becsületesen ott van a próbákon, részt vesz benne, érzik a felelősséget, tudnak és szeretnek is énekelni. Nagyon jó közösség alakult ki a 15 év alatt, nemcsak éneklés szempontjából, hanem mint baráti társasági is.

Hány szereplésen, fellépésen van túl a 15. év után a kórus?
- Az egyik kedves dalos társam összeszámolta, hogy 127 szereplésen vagyunk túl a 15 év alatt, és a kórusirodalomból több mint 300 dalt tanultunk meg és adtunk elő idáig. Versenyezni nem versenyzünk, mert ezt megalakulásunkkor kikötöttük s ehhez az elvhez most is mindenki ragaszkodik. Felszabadultan, önfeledten a zenéért vagyunk.

Mik a jövőre nézve a terveik? Van-e valamilyen konkrét kitűzött célja a kórusnak?
- A tervünk az, hogy megyünk mindenhova, ahova tudunk. Nagyon pénzfüggő a dolog, mert mennénk mi több helyre is, de sajnos már az útiköltség is nagyon sokba kerül. Nagyon sokszor zsebbe kell nyúlni. Emellett Pápa Város Önkormányzata a lehetőségeihez képest mindig támogatja a működésünket, köszönjük szépen. A kitüntetés nagy megtiszteltetés számunkra. Örülünk, hogy kivívtuk az elismerést, nagyon büszkék vagyunk.

Kapcsolódó cikkek:


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!