Városrészi majális az Acsády sporttelepén


2015-05-28 21:59:12  | cikk: HuHa  | 


Városrészi majális az Acsády sporttelepén főképe
Szombaton az Acsády SZKI sporttelepén tartandó Városrészi majálissal indul idén is a városrészi napok sorozata. Az immár negyedik alkalommal megszervezett program elsősorban a Huszár és Fáy lakótelepen élőknek és a környékbeli családi házas területek lakóinak szól, ám a szervezők más városrészekből is várják az érdeklődőket az egész napos programra.

A délelőtt hagyományosan a főzésről és a finom ételekről szól, hiszen ezúttal is jótékonysági főzőversennyel indul a program, amire már 24 csapat jelentkezett – tudtuk meg Bocskay Lászlótól, a városrész önkormányzati képviselőjétől. A verseny ezúttal sem az öncélú jóllakásról szól, hiszen az elkészült ételekért felajánlott adományokkal a városban élő fogyatékosok segítésével foglalkozó szervezeteket támogatják.
-Az idén valamennyi városrészi főzőverseny bevételét olyan szervezeteknek ajánlja fel a város, amelyek a fogyatékkal élőket segítik és a Játékfesztivál főzőversenyén befolyó adományokat is erre a célra szánjuk – mondta el a képviselő.
A főzőverseny eredményhirdetését 12.30 órakor tartják, a városrészi majális délutánján pedig a szórakoztató műsoroké lesz a főszerep. Bemutatkoznak a Fáy és Huszár lakótelepi Óvodák apróságai, de műsort ad a RépaRetekMogoyró Duó, a Honvéd Bajtársi Egyesület Vidám Nagyik Kórusa  is és idén is lesz rendőrkutya bemutató.

Este zenés produkciókra várják s szórakozni vágyókat, a rendezvény sztárvendége Keresztes Ildikó lesz, a napot pedig késő estébe nyúló utcabál zárja majd a Főnix együttessel.
Bocskay László a szombati program kapcsán elmondta, az előző években nagy volt az érdeklődés a Városrészi majálisra, bár az időjárás többször nem kedvezett a szabadtéri programnak. A jó időt már megrendeltük, reméljük ide is ér – mondta mosolyogva és mindenkit meginvitált a rendezvényre.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!