Családi vasárnap a kárpátaljai magyarokért


2015-05-27 21:20:56  | cikk: pgya  | 


Családi vasárnap a kárpátaljai magyarokért főképe
Jótékonysági családi napot szervez a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pápai szervezete vasárnap délután a Malom-tónál a kárpátaljai magyarok megsegítése céljából – jelentette be dr. Hauber Károly, a KDNP helyi elnöke sajtótájékoztatón, amelyet ma délután tartottak a Szent Anna templom hittantermében.

- A sajtótájékoztató célja ugyanaz, amiért a rendezvényt is megszerveztük: szeretnénk a magunk lehetőségéhez mérten segíteni, s egyúttal a figyelmet is felhívni a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetére – indokolta a KDNP pápai elnöke a sajtótájékoztató okát.

Kárpátalján az emberek havi 20-30 ezer forintos átlagkeresetből és tízezer forintos nyugdíjból élnek. A többségnek nehézséget jelent a mindennapi étel, a rezsidíjak kiegyenlítése. Nem ritka az olyan család, ahol a szülők nem esznek, csakhogy jusson a gyermekek részére. Az infláció 34,5 százalékos, aminek az oka a hrivnya leértékelődése és a háború okozta belpolitikai helyzet. Demográfiai válság is fenyegeti a térséget, sok fiatalt behívtak katonának, vannak, akik elmenekültek a besorozás elől. Sok közösség vezető nélkül maradt.

-Ebben a súlyos helyzetben fontos a segítség, nemcsak azért, mert rá vannak szorulva az anyagi támogatásra, hanem azért is, mert lelki támogatásra is éppúgy szükségük van az ott élő magyaroknak. Fontos, hogy érezzék az anyaországi magyarok cselekvő szeretetét – szólt a média megjelent képviselőihez dr. Hauber Károly elnök.

A rendezvény teljes bevételeit teljes egészében a kárpátaljai magyarok támogatásra fordítják, amely a jegybevételekből, illetve a helyszínen összegyűlt adományokból áll. Az összegyűlt bevételeket fele-fele arányban két célra kívánják fordítani: a beregszászi ingyenkonyha fenntartására, valamint a beregszászi magyar gyermekek táboroztatására. Mindkét összeget a beregszászi Római Katolikus Egyházközség kezelésébe adják át, amelyet átutalással juttatnak célba. A beregszászi egyházmegye képviselője, Kurmay Sándor is részt vesz a vasárnapi családi napon, amely pártpolitikától teljesen független lesz, hiszen nagyon széles összefogással valósítják meg, hangsúlyozta a KDNP helyi elnöke. A rendezvényen köszöntőt mond dr. Surján László, az Európa Parlament volt alelnöke, a KDNP tiszteletbeli elnöke.

A program részleteiről dr. Gergely Sándor, a rendezvény egyik főszervezője beszélt, aki elmondta, hogy akit csak megkerestek, örömmel vállalta, hogy segít.
- Szeretnénk köszönetet mondani a Malom-tó üzemeltetőinek, a fellépő együtteseknek, a hangosítást vállaló Vajda Krisztiánnak, a gyermekprogramok irányítóinak, a Fuky Csokynak és vezetőjének, Kovács Lászlónak s mindenkinek, aki segít. Ők mindnyájan ellenszolgáltatás nélkül vállalták a közreműködést – fejezte ki köszönetét dr. Gergely Sándor a rendezvény támogatóinak.
A vasárnapi programot a Barankovics Alapítvány is támogatja, ezért az adományokat teljes egészében fel tudják ajánlani.
Végül dr. Gerely Sándor, aki maga is fellép a Főnix együttes tagjaként, szeretettel ajánlotta a családok figyelmébe a vasárnapi programot, mert úgy kapcsolódhatnak ki, hogy azzal a nehéz helyzetben lévő magyar családokon, gyermekeken is segítenek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!