Bravúros győzelem a kiemelt bajnokságban


2015-05-26 19:42:30  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Bravúros győzelem a kiemelt bajnokságban főképe
Az U16-os kiemelt bajnokság alsóházi rájátszásának éllovasát, Pécset látta vendégül a Pápai Egyesített Labdarúgó Club alakulata. A feleknek a mostani már a harmadik találkozása volt, az alapszakaszban 10-0-ra nyertek a mecsekaljaiak, majd a játékosok a rájátszás első meccsén is összecsaptak, Pécsett a 89. percben veszített pontokat a PELC, 3-2-re nyertek a piros mezesek. Volt tehát miért visszavágnia a pápaiaknak, akik két győzelemmel, három döntetlennel, hat vereséggel az utolsó előtti helyen álltak. Hazai szempontból jól kezdődött a mérkőzés a centerpályán, hiszen a 10. percben egy pontrúgás után Györkös Bence fejesével megszerezték a vezetést a pápaiak, sőt a 35. percben Farkas Bence szabadrúgásgóljával már kettő volt a hazaiak előnye, 2-0-val fordultak a csapatok. A második félidőben a kapuja elé szegezte a hazaiakat a Pécs, és negyed óra elteltével Mim Gergely találatával szépíteni is tudtak. A hátralévő időt végigtámadták Kósa Sándor tanítványai, ám a kapuban Szigeti Ákos mindent fogott és a védelem is jól tette a dolgát, ami bravúros győzelmet jelentett a PELC számára. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 85. percben Szabó Erik lerántásért Kutor Dávidot kiállította a játékvezető.

PELC U16 – Pécs 2-1 (2-0) Gsz.: Györkös, Farkas ill. Mim

Lantai Balázs az első csapat edzésén dolgozott, így távollétében a második 45 percben Kálmán István dirigálta a fiúkat.
- Azt szokták mondani, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni, de el kell ismerni, ellenfelünk mezőnyfölényben játszott és volt néhány igen veszélyes támadásuk, de mi két gólt lőttünk, ők egyet, gratulálok a srácoknak, hiszen nagyot küzdöttek.

PELC U16: Szigeti – Balogh, Szabó, Böröczky, Tauber – Szabó, Nagy, Benecz, Györkös – Bognár, Farkas

Az U18-as csapat 9-1-es vereséget szenvedett, a pápaiak becsületgólját Pintér Kálmán szerezte.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!