Elbúcsúzott Szűcs Lajos


2015-05-24 11:08:10  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Elbúcsúzott Szűcs Lajos főképe
Ahogy arról hírt adtunk, az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Lombard Pápa 4-0-s vereséget szenvedett Paks alakulatától, így kiesett az NB I-ből. A bajnoki a hazaiak első számú kedvencének, Szűcs Lajosnak a búcsúmérkőzése is volt egyben, hiszen a kapus már korábban bejelentette, a szezon végeztével nem hosszabbítja meg lejáró szerződését és édesanyja egészségügyi állapota miatt szeretne minél közelebb költözni a fővároshoz, ezért távozik. A lefújás után a kiváló hálóőr azt mondta, ennél szebb búcsúban reménykedett és hozzátette, a záró fordulóban a Budapest Honvéd ellen már nem ő fog állni a kapuban.
- Sajnos a mérkőzés sem számomra, sem a csapat számára sem úgy sikerült, ahogy azt a szurkolók megérdemelték volna. Fáj a lelkem, hogy ez történt a csapattal, és hogy búcsút kell intenem a városnak, hiszen annyi minden köt ide. Itt nőtt fel a fiam, itt él a legjobb barátom, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a mostani helyzet ellenére nagyon szép sikereket értünk el. Nagyon szeretem ezt a várost, biztos vagyok benne, hogy gyakori visszajáró leszek. Nem tagadom, rosszul estek azok a hozzászólások, amelyekben azt sugallták, elhagyom a süllyedő hajót, ez egyáltalán nem igaz. Azt tudni kell, hogy igazából évek óta vegetálunk és vannak fizetési problémák, a döntésemet kizárólag édesanyám állapotát szem előtt tartva hoztam meg.
A portás elmondta, bár még egy mérkőzés hátravan a bajnokságból, számára a Paks ellen befejeződött a pontvadászat, a távolabbi jövővel kapcsolatban pedig nem akart konkrétumokat elárulni.
- A második számú kapusunknak, Horváth Gábor barátomnak nagy köszönettel tartozom, hiszen egész évben odaadóan segítette a munkámat, biztatott, maximálisan odatette magát az edzéseken is, azt gondolom, már nem az a fontos, hogy az NB I-es mérkőzéseim számát növeljem, hanem egyfajta gesztust gyakorolva arra a döntésre jutottunk, hogy a Honvéd ellen ő is kapja meg a lehetőséget és kezdőként jusson szóhoz. A jövővel kapcsolatban annyit elmondhatok, hogy Budapesten fogok dolgozni, az még nem publikus, hogy hol. De ott már nem arról fog szólni a történet, hogy az első számú kapus leszek, hanem elsősorban az edzői pályába szeretnék belekóstolni, annyit még elmondhatok, hogy első osztályú klubról van szó.
Szűcs Lajos ezzel cáfolta azon pletykákat, miszerint az NB II-es Budaörs szeretné soraiban tudni.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!