Kerékpárosbarát Település címet kapott Pápa városa


2015-05-23 16:17:49  | cikk: HuHa  | 


Kerékpárosbarát Település címet kapott Pápa városa főképe
Az idei esztendőben kilencedik alkalommal hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatot azzal a céllal, hogy az önkormányzatokat, intézményeket, vállalkozásokat arra ösztönözzék, megfelelő infrastruktúra kialakításával és szemléletformáló tevékenységgel népszerűsítsék a kerékpárral való közlekedést, mint környezetkímélő közlekedési módot. A pályázati kérdések között az infrastrukturális fejlesztések terén végzett munka mellett a példamutatásra, biztonságra és a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére vonatkozó kérdések is szerepeltek, a korábbi évekhez képest pedig idén a közönségszavazatokat is figyelembe vették a pályázat kiírói. A Kerékpárosbarát Település címre Pápa Város Önkormányzata is nyújtott be pályázatot, az elismerést pedig tegnapi országos díjátadón vette át dr. Vörös Ibolya önkormányzati képviselő.

A váci polgármesteri hivatalban tartott díjátadón ötvenöt önkormányzat és hatvanhét munkahely kerékpárosbarát tevékenységét díjazta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A rendezvényen részt vett Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárra, aki köszöntőjében kiemelte, ennyi település és munkahely még sosem pályázott a címre. Mint mondta, fontos, hogy munkahelyi vezetők és az önkormányzati tisztviselők példát mutassanak és ezzel is népszerűsítsék a programot.
-A kerékpáros közlekedés fejlesztése terén többet értünk el az elmúlt években, mint amire számítottunk, huszonkét százalék körül van azok száma, akik rendszeresen kerékpároznak. A kerékpárútjaink hossza is bővült, 534 kilométer kerékpárút készült az elmúlt négy évben – mondta el érdeklődésünkre az államtitkár, hozzátéve, 2020-ig 1000-1500 kilométer kerékpárút építését tervezik országszerte és terveznek további infrastrukturális fejlesztéseket is, melyek növelik az idegenforgalmi jelentőségét a kerékpározásnak. Kiemelte, mindezek mellett az egészséges életmód népszerűsítését is megcélozták, hiszen a kerékpározás - közlekedési jelentősége mellett - az egészségmegőrzésben is fontos szerepet játszik. 
Tasó László szerint a kerékpáros közlekedésre nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni és arra kell törekedni, hogy csak amikor nagyon muszáj, üljenek gépjárműbe az emberek. Ezért a szemléletformálás terén is megfogalmazott további törekvéseket a minisztérium, rajzpályázatokkal, fotókiállításokkal, továbbá a mobilitási hét vagy az autómentes nap meghirdetésével népszerűsítik a környezetkímélő közlekedési formákat. Az államtitkár azt is megfogalmazta, nemcsak a nagyvárosok számára fontos a kerékpáros közlekedés erősítése, hanem a kistelepüléseknek is feladata ezt népszerűsíteni.
-A pályázat célja a figyelemfelkeltés és a szemléletformálás volt. Azt vizsgáltuk, hogy milyen koncepciót fogalmaz meg egy település a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban. Beépíti-e közlekedésfejlesztési koncepciójába és milyen feltételrendszer áll rendelkezésre a kerékpáros közlekedés arányának növeléséhez.

A díjátadón egy kerékpárosbarát település és egy kerékpárosbarát munkahely mutatta be azokat a programokat, rendezvényeket és fejlesztéseket, melyeket a biciklis közlekedés arányának növelésére szerveztek. Győr városa és a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. olyan ötleteket valósított meg, melyek más települések és munkahelyek számára is példaként szolgálhatnak.

Az ötvenöt díjazott önkormányzat között Pápa városa is szerepelt, a díjat a program helyi képviselője, dr. Vörös Ibolya önkormányzati képviselő vette át. A képviselő elmondta, városunk első alkalommal vett részt a pályázaton és nagy örömére szolgál a cím elnyerése.
-Úgy gondoljuk, sok feladatunk van az egészséges életmód, a környezetkímélő közlekedési módok népszerűsítése tekintetében. A város már eddig is sok mindent megtett annak érdekében, hogy a kerékpáros közlekedést segítse, 12 kilométer hosszú a kerékpárút hálózat Pápán, a városrendezési tervben, az infrastrukturális fejlesztések tervei között is szerepelnek a kerékpáros közlekedés fejlesztésére vonatkozó elképzelések és a közelmúltban elkészült egy közlekedési audit, melyben külön fejezetet szántak a szakemberek a kerékpáros közlekedésnek.
Dr.  Vörös Ibolya hozzátette, az önkormányzat további feladata, hogy felmérje, hol lehet újabb kerékpártárolókat létesíteni, hol lehet további közlekedési lehetőséget adni a kerékpárosoknak, hiszen a cél, hogy ne csak egészség megőrzési céllal biciklizzenek az emberek, hanem munkába járáshoz, ügyek intézéséhez is ezt a közlekedési eszközt használják.
A képviselőasszony maga is rendszeresen kerékpározik, orvosként pedig nagyon fontosnak tartja a biciklizést az egészségmegőrzés szempontjából. Mint mondta, számára ezért is fontos, hogy Pápa elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!