Demokratikus Koalíció: A menekülteket be kell fogadni!


2015-05-22 21:45:33  | cikk: pgya  | 


Demokratikus Koalíció: A menekülteket be kell fogadni! főképe
Határozottan nemet kell mondani a humanizmus-ellenes, Európa-ellenes szélsőjjobbos eszméknek! - hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció (DK) Pápa és Vidéke Szervezetének választókerületi elnöke, önkormányzati képviselője, Kerecsényi Zoltán „Helyünk és sorsunk Európában!” - címmel tartott sajtótájékoztatóján ma délután, amelyet a Kossuth utcai kitelepülés helyett az egyik vendéglőben tartott meg az esős időre való tekintettel.

Kerecsényi Zoltán a DK központi állásfoglalásait ismertette a menekültügyről, a bevándorlásról, az elvándorlásról és a halálbüntetésről. Elmondta, hogy pár napja az Európai Parlament ismét kénytelen volt Magyarországgal foglalkozni, ahol szerinte az idegengyűlölet és a halálbüntetés bevezetésének lebegtetése egyöntetű elutasításra lelt, merthogy valamennyi frakció élesen bírálta a magyar kormányzati politikát.

- A DK határozottan elítéli a halálbüntetés kérdésével való felelőtlen játékot és a menekültekkel kapcsolatos gyalázatos uszítást, a manipulatív, megtévesztő kérdőívet. Hazánk egykori kormányzója, Pápa város díszpolgára, Kossuth Lajos menekült volt. Menekült volt Pápa egykori első embere, Sulyok Dezső is. Mindegyikőjük oltalomra szorult nyugatabbra, ahol életük végéig biztonságban élhettek, s hallathatták hangjukat –  hozott fel helyi példákat Kerecsényi Zoltán, aki szerint a magyar nemzet ezeréves múltja alatt mindig befogadta, segítette az idegeneket, ahogy városunk is.
 
- Gondoljunk csak a zsidóságot befogadó Esterházy Ferencre, de gondolhatunk például az I. világháború időszakára, amikor mintegy ezer menekült ember jött ide Románia felől, de gondolhatunk a II. világháború időszakára is, amikor olasz és lengyel menekültek érkeztek, például a közeli Dákára – érvelt Kerecsényi Zoltán a menekültek befogadása mellett.

A pápai DK-ás önkormányzati képviselő nem akarja Magyarország bezárkózását, az unióból való kivezetését, mert ahogy fogalmazott: „Helyünk és sorsunk Európában van; határozottan nemet kell mondani minden magyarnak a humanizmus-ellenes, Európa-ellenes szélsőjobbos eszméknek!”

- A tegnapi „Kulturális fejlődés és sokszínűség napjának” ezért igen aktuális üzenete van: szeretnünk kell a menedéket keresőket! A DK elkötelezett az európai értékek, az alapvető jogok, az emberi méltóság tisztelete mellett. Ezért a DK amennyit csak lehet, összegyűjt a menekültügyi nemzeti konzultáció kérdőíveiből, és az eladott papírból befolyó pénzt jótékony célra fordítja. A napokban Pápán is kipostázásra kerülő papírokat az elkövetkezendőekben lévő helyi kitelepüléseinken mi is gyűjteni fogjuk – emelte ki a DK választókerületi vezetője, aki azzal folytatta, hogy az utóbbi időkben magyarok millióit fogadták be kontinensünkön és világszerte, akik legfőképpen gazdasági okokból kényszerültek elmenni. A magyarok elvándorlására gyógyírként a DK szerint fokozatosan kellene emelni a minimálbér összegét, hogy először elérje, majd meghaladja a létminimumot.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!