Szépkiejtési verseny az Allegro Napok keretein belül


2015-05-19 21:16:03  | cikk: Babos Petra  | 


Szépkiejtési verseny az Allegro Napok keretein belül főképe
Az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola idén is megszervezi az Allegro Napok elnevezésű programsorozatát. A nyitó rendezvény május 6-án volt, akkor tanári hangversenyre invitálták az érdeklődőket. Ma délután első ízben szervezték meg hagyományteremtő szándékkal a szépkiejtési versenyt, melyre 21 diák nevezett a város és a környék iskoláiból. A versenyzők a Türr István Gimnáziumból, a Tarczy Lajos Általános Iskolából, a Szent István Római Katolikus Általános Iskolából és három vidéki intézményből, Mezőlakról, Csótról és Ugodból érkeztek. Szili Gabriella igazgatónő köszöntő szavai után a diákok három korcsoportban versengtek. Olyan idegen szöveget kellett felolvasniuk, amelyben meghatározott számú idegen és összetett szó volt, s különböző mondatfajták. Az első korcsoportot az 5. és 6. osztályosok alkották, ők Móricz Zsigmond: Jóakaró című alkotását olvasták fel, a második korcsoport a 7. és 8. osztályosokból állt, ők Halász Péter: Anyanyelv - álomnyelv részletét olvasták fel, míg a harmadik korcsoportba a 9-13. osztályos tanulók tartoztak, akik Ravasz László: Cseresznyevirág című művét olvasták fel legjobb tudásuk szerint. A zsűri a prozódiai, fonetikai és egyéb szempontok alapján értékelt.
A zsűriben helyet foglalt Kövy Rózsa, nyugalmazott tanár, Forsthoffer Erzsébet és Horváth Andrea, a Pápa Városi Televízió szerkesztő-riportere.
Schrei Balázs, a verseny szervezője és megálmodója hírportálunknak elmondta, az Allegro Napokon eddig mindig versmondó versenyt hirdettek, s az idén úgy gondolták, szépkiejtési versenyt szerveznek, mivel a mai világban kevesen beszélnek szépen, s ezzel a megmérettetéssel felhívják a figyelmet arra, hogy az ifjúság beszédkultúrájának fejlődésére szükség van.
A zsűri értékelésében az értő, megfelelő hangerejű felolvasásra, a kérdőmondat hanglejtésének helyes használatára figyelmeztetett és örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számban jelentkeztek a versenyre, melyet Lőrincze Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából hirdetett meg az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola.
Az Allegro Napok holnap folytatódnak fúvós és zongoraversennyel.

Képek:

A zsűri  kiemelte és könyvjutalomban részesítette:
I. korcsoport Kovács Anna Lili a Tarczy Lajos Ált. Isk. felkészítő tanára Nagyné Egyházi Edina
II. korcsoport: Patkó Judit Tarczy L. Ált Isk. felkészítő tanára Lombosi Anikó
III. korcsoport: Barabás Daniella Türr István Gimn. felkészítő tanára Nagy Diána

 

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!