Több mint száz alkotás érkezett az V. Ökumenikus Nap rajzpályázatára


2015-05-18 19:43:04  | cikk: Babos Petra  | 


Több mint száz alkotás érkezett az V. Ökumenikus Nap rajzpályázatára főképe
A 2015. évi V. Ökumenikus Napra a történelmi felekezetek rajzpályázatot hirdettek az óvodás és iskoláskorú gyerekeknek. A versenyre több mint száz, szebbnél szebb alkotás érkezett, amely a mai naptól látható a Szent István Római Katolikus Általános Iskola aulájában.
Ifj. Márkus Mihály lelkipásztor hírportálunk kérdésére elmondta, az idei ökumenikus napra két pályázatot írtak ki. Az egyik a rajzpályázat, melyben a kedvenc Bibliai történetüket örökítették meg a gyerekek, a felsősök pedig hat Bibliai történetből választva készítettek illusztrációt. A másik egy drámaíró pályázat, amelyben Bibliai történetet kellett dramatizálni.
- Első alkalommal hirdettük rajzpályázatot, reméljük, ebből hagyományt tudunk teremteni, s jövőre is megrendezzük hasonlóan nagy sikerrel ezeket a versenyeket. Úgy gondoltuk, ezeket a gyönyörű alkotásokat ne csak az Ökumenikus Napon tekinthessék meg az érdeklődők, ezért már egy héttel előbb kiállítottuk őket – mondta. Ifj. Márkus Mihály kiemelte a két egyházi intézmény aktív munkáját, a Szent István Római Katolikus Általános Iskola és a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola pályázatait, ahonnét sok műalkotás érkezett. A műalkotásokat a város elismert rajztanárai értékelték, Kerpel Péter, Pesei Petra, Katona György és Drabant András. A kiállítás megnyitón Kerpel Péter művésztanár elmondta, a rajzokon átragyog az a gyermeki hit, ami az apróságokban rejlik. Jó érzés látni, hogy sok tehetséges és ügyes kezű kisdiák van. A tárlatmegnyitón Kemenczki Gábor működött közre gitáron. Az alkotókat pünkösdhétfőn díjazzák, az V. Ökumenikus Nap keretein belül. Az ökumenikus napon fellép a Szent István Római Katolikus Általános Iskola, a Szent Anna Óvoda, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája is. A kisebbeket gyermek játszóház várja, míg a nagyobbak floorballozhatnak. A programot Bibliai étlekóstoló színesíti majd. A rendezvény helyszíne a Fő tér és a katolikus iskola aulája lesz. A szervezők szeretettel várnak mindenkit pünkösd hétfőjén, 14 órától.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!