Sulyok Dezső szellemisége nyomán – Megemlékezést és regionális találkozót tartott a KPE


2015-05-18 12:32:52  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Sulyok Dezső szellemisége nyomán – Megemlékezést és regionális találkozót tartott a KPE főképe
Regionális találkozót tartott Pápán a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) Veszprém megye választókerületi vezetőinek, valamint a régió megyei elnökeinek részvételével. Az összejövetel ünnepélyes pillanatokkal kezdődött a Batthyány utcai Sulyok Dezső-emléktáblánál, az egykori neves országgyűlési képviselő és pápai polgármester hajdani lakóházánál.
A megemlékezést Wölfinger Géza szavalata vezette fel, majd Turi-Kovács Béla, a KPE országos elnöke ünnepi beszédet mondott. Felidézte: Sulyok Dezső egyszerű molnárcsaládba született, nagyon korán árván maradt, majd saját erejéből képes volt országos politikussá válni, Pápa városa pedig nagyon sokat köszönhet a személyének. – Magyarország a történelem folyamán többször kapott a sorstól lehetőséget arra, hogy elinduljon a polgárosodás útján, a közös nemzeti úton. Ezekkel mindeddig nem, vagy csak félig tudtunk élni – fogalmazott Turi-Kovács Béla.
– Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, majd az 1867. évi kiegyezés tartós, közel félévszázados emelkedést hozott, de következett Trianon, ami szinte mindent romba döntött. Sulyok Dezső végigharcolta az első világháborúnak a különböző frontjait, és amikor hazajött, volt lelki ereje arra, hogy a magyar polgárság érdekében újraszervezze mindazt, ami szükséges volt. Pápa városa kitűnő terep volt erre. Itt akkor is polgáremberek, olyan öntudatos demokraták laktak, akik tudták, hogy hol van az ő helyük Magyarországon. Sulyok Dezső bebizonyította, hogy nem egy párthoz, nem is egy pártgondolathoz, hanem a nemzet gondolatához kell hűségesnek lenni. Nem kisgazdaként indult, hanem az akkori kormánypártban, de hamar felismerte, hogy akkor a Független Kisgazdapárt lehet az egyetlen út, ami elvezethet Magyarországon a sokak felemelkedéséhez – fejtegette a KPE elnöke. Hozzáfűzte, a szovjet megszállás és a kommunizmus meghiúsította Sulyok Dezső elképzeléseit, terveit, próbálkozásait, így menekülnie kellett az országból.
– 2010-ben Magyarország ismét adott egy új esélyt önmagának. Nagyon nagy többséget kapott egy pártszövetség, éppen úgy, mint 1945-ben. A történelmi párhuzam révén szeretném a tanulságot mindenkinek az eszébe, szívébe vésni: 1945-ben nem a Független Kisgazdapárt nyerte meg 57 százalékkal a választást, hanem egy olyanfajta szövetség, amelyben minden nemzeti, keresztény, polgári gondolkodású ember egy irányba akart haladni Magyarországon. 2010-ben nem a Fidesz nyert ilyen elsöprő arányban, hanem egy olyan szövetség, amelyen belül meg kellett találnia a helyét a magyar paraszti társadalomnak, a magyar értelmiségnek, az egész magyar népnek – hangsúlyozta az idős politikus. Megjegyezte, az azóta eltelt éveket értékelve látható, hogy a 2010-ben választott út jó és helyes célokat tűzött ki. – Azonban a cél felé vezető úton időnként tévelygünk – figyelmeztetett Turi-Kovács Béla. Mint mondta, ezt fel kell ismerni, nem szabad takargatni és őszinteségre kell törekedni. – Mi, kisgazdák elkötelezettek vagyunk abban, hogyha valami a célok közül elkezd félremenni, akkor szólni fogunk, mert ez a kötelességünk. Minden elkövetett hibánk ellenére ennek a nemzetnek egyetlen útja van. Az, amit 2010-ben elindítottunk. Az, aminek Magyarország polgárosodásához, demokratikus felépítéséhez, függetlenségéhez kell vezetnie – zárta gondolatait a szónok.
A beszédet követően a jelenlévő pártok, szervezetek képviselői megkoszorúzták Sulyok Dezső emléktábláját.

Turi-Kovács Béla a regionális tanácskozás helyszínen a sajtó képviselőinek elmondta, a Kisgazda Polgári Egyesület 2001-ben alakult, azóta szövetségben van a Fidesszel. Úgy fogalmazott, ez a szövetség sokáig jó működött, és bár manapság vannak benne zavarok, aminek a KPE hangot is ad, de továbbra is közös érdeküknek tartják, hogy az együttműködés folytatódjon, sikeres legyen. – Mi, kisgazdák az elmúlt közel 15 évben folyamatosan egy olyan polgári Magyarországért küzdünk, amelyen belül a vidék is megtalálja a saját helyét. Szeretnénk felszámolni, de legalább csökkenteni az ország egyes részei közötti súlyos különbségeket – nyilatkozta a KPE országos elnöke. – Keresztény meggyőződésűek vagyunk, de nem felekezeti alapon. Számunkra elviselhetetlen, hogy gazdag és szegény között ekkora a különbség – hangsúlyozta. Turi-Kovács Bélától megtudtuk, az elkövetkezendő másfél hónapban a szervezeteik megyegyűléseket tartanak, és minden megyében megválasztják a vezetőiket.

Unger Tamás, Pápa alpolgármestere, a helyi Fidesz alelnöke a tanácskozáson mondott köszöntőjében kiemelte: 2010 és 2014 megmutatta, hogy a polgári értékrend alatt egyesített, egymással szövetségbe lépő erők milyen hatalmas összefogásra, erőre képesek. A városvezető a pápai Fidesz nevében köszönetét fejezte ki minden szövetségesüknek, velük együttműködésben lévőnek. – Azon dolgozunk a Magyar Állammal közösen, hogy június 16-án, Pápa város napján Sulyok Dezsőt újra tudjuk temetni a városban. Az előkészületek jó úton haladnak, a mexikói leszármazottak beleegyezése szükséges ahhoz, hogy a hamvak Pápára érkezhessenek – árulta el Unger Tamás.

A Kisgazda Polgári Egyesület regionális találkozójának résztvevői a tanácskozást követően ellátogattak az agrárexpóra.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!