Szakmai bemutatók nem csak szakmabelieknek


2015-05-18 11:51:04  | cikk: HuHa  | 


Szakmai bemutatók nem csak szakmabelieknek főképe
Az idei esztendőben erősödött, színesebbé vált az Agrárexpo szakmai kínálata, s ez nem csak a kiállítók számának növekedésében volt mérhető, de a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett szakmai bemutatókban is. A szakemberek azonban olyan programokat állítottak össze, melyek a civil közönség számára is érdekességet jelentettek.
Az agráriumhoz, élelmiszer-előállításhoz, vidékhez kapcsolódó programok már pénteken délelőtt megkezdődtek, akkor szántóföldi bemutatóra várták az érdeklődőket, ahol munka közben tekinthették meg a mezőgazdasági gépeket és gyakorlati tanácsokkal, hasznos információkkal szolgált a pénteki előadás is, melyből a ma induló agrárpályázatokról tudhattak meg részleteket a mezőgazdaságban dolgozók. A bemutatók sora szombaton és vasárnap is folytatódott, látványos programokkal.

Vajköpülés hagyományos módon, modern berendezéssel

Csehiné Sikos Mária a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hatalmas standjának egyik kiállítója volt. Az őstermelő tejtermékek készítésével foglalkozik, sajtot, joghurtot, vajat készít házilag. Ez utóbbi készítésének módját pedig minden érdeklődő számára be is mutatta. Mint mondta, eredetileg kézzel köpülték a vajat az asszonyok, de ezt a technikát már a múlt század elején felváltotta az elektromos motor által hajtott, fából készült berendezés - melyet be is mutatott a látogatóknak -, ma pedig egy modernebb, de a hagyományos kézi köpülés technikáján alapuló készülékkel készíti a vajat.
-A folyamat a tej lefölözésével kezdődik, majd pasztőrözzük és hidegen érleljük a tejszínt. Az elkészült alapanyag kerül a berendezésbe, amiben a verőlécek gyors forgásától szétválik a tejzsír és az író, tulajdonképpen ez a lényege a vajkészítésnek. Az írót leöntjük, a vajat pedig kigyúrjuk, hogy a még benne maradt folyadék is távozzon belőle, végül pedig formázzuk – mesélte. Hozzátette, a vaj a fizikai behatásra válik ki az alapanyagból, ezt kézzel húzva akár egy óráig is eltart, az elektromos motor hajtotta köpülő azonban felgyorsítja a folyamatot, ám a technika tulajdonképpen változatlan a kézi készítéshez képest, legfeljebb a vaj készítője nem fárad el a munka során.
Csehiné Sikos Máriától azt is megtudtuk, a készített vaj gyönyörű sárga színe a természetes takarmányt fogyasztó teheneknek köszönhető, hiszen a legeléssel összegyűjtik a sok színanyagot, vitamint, ami aztán a vaj ízén és színén is visszaköszön. A bemutatón négy liter tejszínből körülbelül másfél kilogramm vaj készült, négy liter tejszínt pedig közel ötven liter tejből nyernek – utalt a vaj értékére.
-Szinte minden héten készítek vajat – mesélte – tíz-tizennégy marhát fejünk, és a vajon kívül más terméket is készítünk a tejből, elsősorban sajtokat, de tejfölt, túrót és joghurtot is. A sajtok között vannak friss sajtok, hosszabb érlelésű keménysajtok is. Valamennyi termékünkre nagy a kereslet, és lenne nagyobb is, de a megtermelt tej mennyisége határt szab a házilag készített tejtermékeknek.
Nemcsak a hétköznapokon, az expón is nagy volt az érdeklődés az őstermelő standján, a bemutató idején pedig szinte meg sem lehetett közelíteni a pultot, annyi érdeklődő volt kíváncsi a házilag készített vajra, melyből természetesen kóstolót is kaptak a látogatók.

Old timerek, modern gépek

Szombaton és vasárnap is látványos agrárgép show-n mutatkoztak be a mezőgazdasági gépeket forgalmazó kiállítók, így nem csak statikusan, a kiállítói standon tekinthették meg őket az érdeklődő mezőgazdászok és a civil látogatók, hanem menet közben is. A rendezvénytéren tartott felvonulásra rengetegen voltak kíváncsiak, megtelt a mobil lelátó és a kordon körül is tömegek álltak. A bemutató két old timer bemutatkozásával kezdődött, rögtön tapsra is buzdítva a közönséget. A múlt század negyvenes éveinek sztárja, a tömzsi, robosztus hangú, szabályos füstkarikákat eregető Szöcske megmelengette a lelkeket és emlékidézésre késztette az idősebb vásárlátogatókat. Tulajdonosa, Csatári Sándor Kiskunhalasról érkezett, aki az egykor a mezőgazdasági munkákban nagy segítséget nyújtó gép mellett egy korabeli cséplőgépet is bemutatott működés közben, a gyermekek pedig a nagyanyáink idején használt kukoricamorzsolókat is kipróbálhatták.
Az agárgép show másik nagy öregje a Dutra D4KA típusú, magyar fejlesztésű, a hatvanas években nagy remények ellőtt álló mezőgazdasági gép volt, mely mára már csak múzeumokban látható, hiszen az akkori nemzetközi agrárpolitika nem tette lehetővé a gép továbbfejlesztését, holott a szakemberek szerint korának legnépszerűbb és legnagyobb tudású masinája volt.
A ma is használatos mezőgazdasági gépeket a Valkon Kft., a Győri Agroker Zrt., a Constar Kft., a Készenlét Zrt. és az Agromaster Kft. vonultatta fel a bemutatón. A különböző méretű és kapacitású gépek között szántóföldi növénytermesztésben, gyümölcsösökben és szőlészetekben használhatók is szerepeltek, a forgalmazók külön ügyeltek arra, hogy a ma megnyílt kertészeti pályázati lehetőség során megvásárolható gépeket is felvonultassák. A cégek szakemberei pontos információkat adtak a traktorokról és a hozzájuk csatlakozó mezőgazdasági berendezésekről, a látogatók megtudhatták, milyen teljesítményű, milyen munkára alkalmas, mennyire korszerű gépet látnak éppen.
A bemutató után szombaton az érdeklődőknek arra is lehetőségük nyílt, hogy az egyik kis traktort kipróbálják, hiszen traktoros ügyességi versenyt is tartottak a szervezők a Győri Agroker Zrt. jóvoltából. A vállalkozó kedvű felnőtteknek a 25 lóerős, Foton Lovol kistraktorral kellett végigmenniük az ügyességi pályán, melynek feladatai között szlalomozás, garázsba beállás, hátramenetben közlekedés, bóják közti áthaladás és pallón áthajtás is szerepelt. A közel húsz versenyző között négy hölgy is volt, a játékosok közül ki óvatosabban, ki sportosan vette az akadályokat, de jellemzően jó tempóban, kevés hibával hajtottak végig a pályán.

Fűrész-művészet

A vasárnap délutáni programok között szerepelt az az ugyancsak rendkívül látványos és sok érdeklődőt vonzó bemutató, mely az Ihartü-2000 Erdészeti és Faipari Kft. támogatásával került a Pápai Agrárexpóra. A cég kiváló favágói nemcsak gallyazási és darabolási feladatokat mutattak be, hanem azt is, hogy a STIHL-ekkel, no és persze rendkívüli ügyességgel, kreativitással egy farönkből milyen gyorsan lehet kisszékeket készíteni, sőt akár hatalmas facsavart, kockába zárt gömböt és „nagyra nőtt” gombát is. A különleges show-t tapssal jutalmazta a közönség.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!