Négyet vágott a Debrecen a Lombardnak


2015-05-17 20:16:01  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Négyet vágott a Debrecen a Lombardnak főképe
Az OTP Bank Liga 28. fordulójának záró találkozóján a sereghajtó Lombard Pápa Debrecenbe utazott. Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a pápai csapat első körben nem kapott licencet a következő szezonra, így az a helyzet állt elő, hogy hiába szerezné meg a hátralévő fordulóban a bennmaradást a Pápa, az élvonalbeli folytatásra akkor is minimális az esély. A szinte kilátástalan helyzetben lévő vendégeknél többen is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódtak, Kovács László megbízott vezetőedző Illés Dávidra, Sasha Popinra, Stieber Andrásra, Völgyi Dánielre és Vadim Zulevsre sem számíthatott, Marián Sluka öt sárga lapja miatt volt maródi, Pongrácz Viktor pedig az U20-as világbajnokságra készült. A Nagyerdei Stadionban a Szűcs – Juhász, Csizmadia, Bogunovic, Frizoni – Király, Nagy T., Vankó, Randelovic, Gál – Seye összetételű sárga-fekete gárda futott ki. Az első gólszerzési lehetőséget a hazaiak alakították ki, Kulcsár kapott remek kiugratást Szakálytól, majd öt méterről megeresztett lövését Szűcs vetődve hárította. Öt perccel később Mihelic volt a feladó, a középpályás a bal oldalon teljesen üresen álló Jovanovic-hoz ívelt, aki átvétel után kecsegtető helyzetben csúnyán a bal alsó mellé lőtt. Folyamatosan nyomás alatt tartotta a pápai kaput a Debrecen, a 20. percben megint Kulcsár kapott egy indítást, a kimozduló Szűcs mellett önzetlenül középre passzolt, Tisza kevéssel maradt le a labdáról. A 28. percben a tizenhatos sarkánál Tisza forgatta meg Bogunovicot, majd éles szögből a rövid felsőt vette célba, Szűcs azonban ismét hárítani tudott. A 35. percben változtatott Kovács László, Vankó helyett Csilus Tamás kapott lehetőséget. A 39. percben Tisza szabadrúgása okozott riadalmat a vendég kapu előtt, belőtt labdájába Szűcs és Varga és Máté sem ért bele, így a játékszer a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Sajnos a nagy erőfeszítések ellenére sem úszta meg kapott gól nélkül az első 45 percet a Lombard, a rendes játékidő utolsó percében Szakály 18 méterről lőtte ki a jobb alsót (1-0) ezzel véget is ért az első félidő. A második játékrész is debreceni lehetőséggel indult, az 54. percben Jovanovic lőtt az ötös sarkáról, a labda Csizmadia lábai között a jobb oldali kapufáról az elvetődő Szűcs kezébe pattant vissza. Három perccel később a tizenhatoson belül Varga cselénél Frizoni kézzel ért a labdába, a büntetőt Mihelic a balra vetődő Szűcs mellett higgadtan gurította a kapu jobb oldalába 2-0. Egy perc sem telt el a második gól óta, amikor háromra növelte előnyét a Loki, Csizmadia passzába Balogh lépett bele, aki egészen a kapuig vezette a labdát, majd a jobb alsóba gurított 3-0. A 64. percben újabb hazai lehetőség maradt ki, Mihelic középre adását Kulcsár lőtte mellé. Három minutummal később Szűcs újabb bravúrt mutatott be, egy debreceni szögletet Szakály sarokkal varázsolta Máté fejére, a bólintást a pápai kapus jó reflexmozdulattal fölé tornázta. A 75. percben Szűcs Lajost három alkalommal is megdolgoztatták a hazaiak, előbb Balogh lövését tolta a keresztlécre a hálóőr, majd Szakály kísérletébe is beleért. A Loki szöglete után pedig Ferenczi lövésére vetődve ért oda. Öt perccel a lefújás előtt a Lombard összehozta első helyzetecskéjét, Juhász ívelését Seye belsőzte Verpecz kezébe. A 87. percben Balogh második góljával alakult ki a 4-0-s hazai győzelem, egy szép támadás után a jobb alsóba lőtt a fiatal támadó. A Lombard Pápa 17. vereségét szenvedte el ebben a szezonban, így maradt az utolsó helyen a tabellán. A Lombard Pápa május 23-án 18:30-tól a Paks ellen búcsúzik a pápai közönségtől.

Debrecen – Lombard Pápa 4-0 (1-0) Gsz.: Szakály, Mihelic, Balogh 2

Kovács László: Nincs jó kedvem. A találkozó szakmai részével nem akarok foglalkozni, lehetett volna ez hat vagy akár hétgólos különbség is. Ami a játékosokban benne volt, azt kitették a pályára, de úgy látom, lélekben már megtörtek. Ami akarat maradt bennük, az vitte, viszi előre őket, ezért az öltözőben gratuláltam nekik. 

Debrecen: Verpecz – Nagy Z., Mészáros, Máté, Korhut (’52 Ferenczi) - Jovanovic, Varga J., Szakály, Mihelic – Tisza (’46 Balogh), Kulcsár (’74 Szécsi)

Lombard Pápa: Szűcs – Juhász, Csizmadia, Bogunovic, Frizoni (’63 Waltner) – Király (’77 Schmid), Nagy T., Vankó (’35 Csilus), Randelovic, Gál – Seye

A forduló további eredményei:
Haladás – Nyíregyháza 3-1
Újpest – MTK 1-0
Paks – FTC 0-1
Puskás Akadémia – Kecskemét 4-0
Honvéd – Videoton 1-1
Pécs – Dunaújváros 2-0
DVTK – Győri ETO 4-1

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!