Előadás Esterházy Ferencről a Jókai Körben


2015-05-16 07:41:38  | cikk: pgya  | 


Előadás Esterházy Ferencről a Jókai Körben főképe
A Jókai Kör májusi összejövetelének dr. Nagy L. István, a Gróf Esterházy Károly Múzeum igazgatója volt a meghívott vendégelőadója, aki gróf Esterházy Ferenc kancellárról, a pápai kórház alapítójáról beszélt az érdeklődőknek. A városi könyvtár olvasótermében megjelent  hallgatóságot Bakody Lászlóné, az egyesület alelnöke köszöntötte.

A történész-muzeológus a 300 éve született Esterházy Ferenc életútjának bemutatását a történelmi viszonyok, a XVIII. századi Magyarország állapotának ismertetésével kezdte, amely egy nyugodt korszaknak számított a Rákóczi-szabadságharc leverését követően egészen a reformkorig.
Gróf Esterházy Ferenc 1715-ben született,1762-ben kancellár lett. 1765-71-ben főkamarás,1773-83-ban főudvarmester, majd 1783 és 1785 között horvát bán volt. 1764-től a Szent István-rend kancellárja, 1771-től pedig az Aranygyapjas rend lovagja volt. Szerepe volt a Ratio Educationis kidolgozásában, megszervezésében. II. József uralkodása idején fellépett a központosító törekvésekkel szemben, védte a magyar rendi alkotmányt és a nemesi és egyházi kiváltságokat.

- 1763-ban Magyarország első állami árvaháza számára átengedte tallósi kastélyát. Birtokán manufaktúrát létesített. A pápai városi kórház főbejáratánál emléktábla őrzi emlékét: 1757-ben ő alapította meg az intézményt, illetve kevésbé ismert, de a Gránátalma patikát is, amely Pápa legrégebbi gyógyszertára. Esterházy Ferenc 1785-ben hunyt el, földi maradványait a család gannai mauzóleumában helyezték örök nyugalomra – foglalta össze röviden dr. Nagy L. István a művelt, nagylelkű főúr életútját.
A Jókai Mór Városi Könyvtár olvasótermének tárlójában kiállításra került néhány darab, az Esterházy-család Pápán fellelt eredeti üvegtárgyaiból, amit az előadás közönsége is megcsodálhatott.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!