Megyei kosárünnep


2015-05-12 11:59:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megyei kosárünnep főképe
A Pápai Kosárlabda Club a Veszprém Megyei Kosárlabda Szövetséggel karöltve második alkalommal rendezte meg a Városi Sportcsarnokban a Veszprém Megyei Kosárlabdázás Napját. A szervezők a tavalyi sikeren felbuzdulva szervezték meg ismét az eseményt, melyen a tavaly már megismert játékelemekkel várták a nyolc résztvevő iskolát. A „Dobd a kosárba” program keretein belül alsó tagozatosoknak ugyanis ezúttal is játékos vetélkedő formájában megyei jamboree zajlott. A pápai Szent István mellett Balatonkenese, Révfülöp, Ajka, Balatonalmádi, Balatonfűzfő valamint két veszprémi (Botev, Cholnoky) intézmény diákjai szlalom-, dobó-, és passzoló versenyben, pókjárásos-, és labdacserés labdavezetésben versengtek. Vajda Balázs, Veszprém megyei utánpótlás referens úgy nyilatkozott, a rendezvény sikerét jelzi, hogy ebben az évben már nyolc általános iskola fogadta el a meghívásukat.
- Az ügyességi feladatok mellett az U13-as megyei bajnokság helyosztó mérkőzéseit is a kosárlabda nap keretein belül rendeztük meg, a pápai Szent István csapata Balatonfűzfővel, míg a Pápai KC Tapolcával meccselt a döntőbe kerülésért. A finálét végül Balatonfűzfő megérdemelten nyerte meg a Pápai KC előtt, harmadik Tapolca, negyedik a Szent István lett. Büszkén mondhatom, hogy a visszajelzések alapján ezúttal is mindenki jól érezte magát, igyekeztünk minden fiatal kosárlabdázónak egy kis aprósággal kedveskedni, senki nem ment haza üres kézzel. A megkezdett hagyományt szeretnénk folytatni, jövőre is várjuk a piciket a Veszprém Megyei Kosárlabdázás Napjára.
A nap a Motax Concordia Pápa KC - MTK Törökbálint NBI/B-s kosárlabda mérkőzéssel zárult, az 5-8. helyért zajló rájátszás első meccse 94-86-os vendégsikerrel ért véget.

További képek hamarosan.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!