Pápaiak a Gorlicei áttörés 100. évfordulóján


2015-05-10 22:45:04  | cikk: HuHa  | 


Pápaiak a Gorlicei áttörés 100. évfordulóján főképe
Pápa városának delegációja is meghívást kapott a május 1-3. között megrendezett gorlicei megemlékezésre, melyet a kis-lengyelországi vajdaság önkormányzata szervezett az I. világháború egyik legjelentősebb csatájának 100. évfordulója emlékére. Az állami ünnepségen valamennyi, a csatában részt vevő nemzet diplomáciai küldöttsége részt vett, magyar, osztrák, német, cseh, szlovák, orosz és ukrán delegációk emlékeztek a lengyelekkel együtt a hősökre és áldozatokra. 

Az 1915. május elsején kezdődött offenzíva során a Mackensen alá rendelt 11. német hadsereg és a 4. osztrák-magyar hadsereg szállt szembe Gorlice mellett az orosz haderővel, mely ekkorra már elfoglalta Przemysl erődjét és a Magyar Királyság akkori határánál járt. A rendkívüli véráldozatot követelő csatában a központi hatalom erői kerekedtek felül, visszaverve és visszavonulásra kényszerítve a cári csapatokat. Gorlice környékén több mint nyolcvan katonai temetőben nyugszanak a csata áldozatai, a gorlicei katonai sírkertben 1200 katona alussza örök álmát, többségük magyar honvéd.

Az I. világháború keleti frontjának egyik kulcsfontosságú hadműveletének 100. évfordulóján, a Gorlice melletti katonai temetőben gyűltek össze az emlékezők, a nemzeti delegációk mellett nagyon sok hagyományőrző egyesület és oktatási intézmény is lerótta tiszteletét a hősök és áldozatok emléke előtt. Pápa városát, mint a lengyelországi kisváros egyik magyarországi partnervárosát Áldozó Tamás polgármester és a Pápai Huszáregyesület képviselte. A tiszteletadáson a nemzetek himnuszai után Rafal Kukla, Gorlice polgármestere mondott emlékbeszédet, majd a történelmi egyházak képviselői tartottak ökumenikus istentiszteletet. A megemlékezés végén a delegációk mécsest és koszorút helyeztek el az elesettek tiszteletére állított emlékműnél.

Az ünnepség a város főterén folytatódott. A kellemetlen esős idő ellenére hatalmas tömeg fogadta a felvonuló katonai hagyományőrzőket, köztük a pápai huszárokat. Az ünnepségen Gorlice polgármestere mellett, köszönőt mondott dr. Gyurcsik Iván Magyarország varsói nagykövete is, aki beszédében az emlékezés fontosságáról szólt és köszönetet mondott Gorlice városának, a hagyományőrzőknek és a fiataloknak, hogy méltón őrzik a csatában meghaltak emlékét.
A háromnapos emlékünnepség a katonai hagyományőrző egyesületek bemutatásával és katonazenekarok műsorával folytatódott, másnap pedig egy monumentális hadijátékon idézték fel a gorlicei áttörés eseményeit.

A kisváros melletti völgyben megidézett csatában közel négyszáz helyi és távolabbról érkezett hagyományőrző vett részt, a lehető legélethűbbre formált rekonstrukcióban a lövészárkokból folyamatosan szóltak a puskák és robbantak az ágyúlövedékek, megidézték a támadásokat és ellencsapásokat, a huszárok előrenyomulását, a nézők láthatták, amint a sebesült katonákat fedezékbe viszik és ellátják a szanitécek és még egy korabeli repülőgép is feltűnt a csatatér felett. A félelmetesen valóságosnak tűnő hadijátékban a Pápai Huszáregyesület egyik tagja, Magyar Gusztáv is részt vett.  A 909 mintájú egyenruhában harcoló fiatal hagyományőrző már több hadijátéknak is szereplője volt, de a gorlicei csata megidézését ő is rendkívülinek találta.
-100 évvel ezelőtt, a gorlicei áttörésnél harcoltak az I-es huszárezred magyar huszárjai és voltak itt magyar géppuskások is. Számomra különleges élmény volt részt venni a hadijátékban, hiszen az én dédapám is itt volt annak idején egy géppuska mögött és a rekonstrukcióban nekem is az a feladat jutott, hogy egy 7/12 mintájú Schwarzlose géppuska mögött, mint géppuska irányzó legyek – mesélte, hozzátéve – egy kicsit átérezhettem, amit a dédapám átélt itt száz éve. A hadijáték nagyon élethű volt, a pirotechnikai töltetek nagyon közel robbantak hozzánk, hullott ránk a föld, jobbról-balról lőttek mellettünk. Különleges érzés volt, ezt történelemórán nem lehet megtanítani.
A monumentális csatarekonstrukciót több ezer érdeklődő nézte végig, a hadijátékot hatalmas kivetítőkön közvetítették, hogy azok is láthassák az eseményeket, akiknek már nem jutott hely a kordonok közelében. 
 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!