Szinte tökéletes futamon vannak túl Klausz Kristófék


2015-05-08 18:57:42  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szinte tökéletes futamon vannak túl Klausz Kristófék főképe
Megtört az átok: szinte hibamentes versenyt zárhatott Ausztriában a Klausz Kristóf és Kecskeméti Balázs páros. A duó az elmúlt hétvégén az osztrák bajnokság negyedik állomásán, a Wechselland Rallyen állt rajthoz, amit nagyszerű eredménnyel zártak. Az RC3 és a 2WD kategóriában is dobogóra állhattak, abszolút értékelésben pedig a negyedik pozícióba kormányozták be a Renault Clio R3-ast. Klausz Kristóf úgy fogalmazott, szinte majdnem minden simán zajlott a hétvégi versenyen, a pályabejárástól egészen a leintésig.
- A technika és mi is jól teljesítettünk, a pályák nagyon jó minőségűek voltak, egyetlen nehezítést csak a változó időjárási körülmények jelentettek. Pénteken, illetve a szombati versenynap első körében is vizes aszfalton, esőben kellett autóznunk, de szerencsére a nap második felében kisütött a nap, folyamatosan száradtak fel a pályák, s ez ki is tartott a célig. A Renault Miskolcon jelentkező műszaki problémáját sikerült orvosolnia a szerviznek az osztrák futamra, így szinte hibamentesen tudtuk teljesíteni a kijelölt gyorsasági szakaszokat. Igazán jó időeredményeket értünk el, nagyon közel voltunk a kategóriatársakhoz, éles csatákat folytattunk le velük. Számomra kicsit meglepő volt, hogy még esőben is hozni tudtuk azt a szintet, mint a többiek, a kellő bátorság és magabiztosság visszatért, így nem maradtunk le tőlük nagyon
Kecskeméti Balázs navigátor örömét fejezte ki, hogy végre egy gondmentes versenyt tudhatnak maguk mögött.
- Tavaly jártunk már ezen a helyszínen, így újdonságot nem nagyon tartogatott számunkra. A változó körülmények viszont pikantériát adtak a versenyhétvégének: szakadó esőben és száraz időben egyaránt kellett autóznunk. Ez a futamot könnyebbnek éreztük, mint a korábbi három, osztrák bajnoki fordulót, ami azért lehetett, mert nem volt akkora szintkülönbség egy pályán belül. Több körgyors alkotta a programot, emellett a technikás illetve a tempós, erdős szakaszok is váltogatták egymást, ahová azért bőven kellett a bátorság és a magabiztosság. Az akadályokat azonban jól vettük, büszke vagyok az elért eredményeinkre. Ezt a lendületet megtartva szeretnénk nekivágni a másfél hét múlva esedékes ISEUM Rallyenak. Úgy gondolom, komoly esélyünk lehet a 2WD kategória megnyerésére, s ezért minden tőlünk telhetőt meg is fogunk tenni. A szombathelyi pályák nem tartoznak a legnehezebb szakaszok közé, viszont elég régen mentünk murván, így idő kell majd azért ahhoz, hogy felvegyük a körülményekhez igazodó ritmust. Tavalyi és korábbi években kijelölt gyorsaságik is részét képezik majd a mostani futamnak. Én már jártam mindegyiken, de Kristóf még nem, ezért bízom benne, hogy a tapasztalataimmal most is komoly segítséget tudok majd nyújtani neki a jobb1-ből.
Klausz Kristóf a rájuk váró feladatokkal kapcsolatban azt mondta, ismét a magyar bajnokságban, a szombathelyi ISEUM Rallye-n állnak rajt mögé. A május 15-17-ei rendezvény lesz az első murvás futamuk, ezúttal is a Clioval fognak rajthoz állni, amit az útviszonyoknak megfelelően egy kicsit át kell majd építeni, de ez nem jelent különösebb munkát, hiszen minden verseny után teljesen szétszedik az autót a szervizesek. A fiatal pilóta bízik benne, hogy a megkezdett szerencsés szériát tudják folytatni, és problémamentesen, folyamatosan gyorsulva minél több pontot gyűjtenek be a bajnokságban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!