Pál Feri atya a szerelem örökkévalóságáról


2015-05-02 21:10:44  | cikk: pgya  | 


Pál Feri atya a szerelem örökkévalóságáról  főképe
29 évesen pappá szentelték és némi csodálkozással vette tudomásul, hogy a hívek nem hitbéli, hanem életvezetési kérdésekkel fordultak hozzá, párkapcsolati tanácsokat vártak tőle. Az első éve ezért nagyon nehezen telt, képezni kezdte magát a témában, ma pedig az országot-világot járva teltházas előadásokat tart Pál Ferenc, közismertebb nevén Pál Feri atya, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. Csütörtök este a Jókai Mór művelődési és Szabadidő Központban a Lelki esték a JMSZK-ban előadás-sorozat keretében A magánytól az összetartozásig - Szenvedély, elégedettség, biztonság címmel beszélt az elégedett és tartós kapcsolat titkáról. A JMSZK részéről Szabadkai Verita művelődésszervező mutatta be Pál Feri atyát a közönségnek. Az előadás előtt Pál Ferenc könyveiből lehetett vásárolni.

Sokan feltehetik a kérdést magukban: egy negyvenes évei végén járó nyakigláb, farmeres, színpadon kólát iszogató katolikus pap mit tudhat a párkapcsolatokról, a házaséletről? Valamit nagyon tudhat, mert olyan népszerűségnek örvend, amilyen ritka a mai, celebeket, megmondó embereket ipari mennyiségben gyártó világban. Ő mégsem celeb, mert a színpadi jelenléte teljesen természetes. Egy jelenség: bejátssza a teret, kézzel-lábbal mutogat, jön-megy a színpadon egy pillanatra meg nem állna – nehéz is volt lefotózni –, és ha kell, két székkel játssza el, miként gondolkodik el a feleség az ágyban horkoló férjén.

Kioktatás, száraz tényanyag felsorolása helyett szórakoztatta a köznséget, közben rendet rakott kusza lelkivilágunkban, emlékhalmazainkban. Csak úgy, észrevétlen. Előadása alatt egyszerre nevethettünk és sírhattunk saját magunkon, és azokat a tanácsokat is könnyedén megjegyeztük, amik segíthetnek az életünk jobbá tételében. Valami titkos pedagógiai módszer lehet úgy tanítani, hogy ne legyen teher tanulni. Vagy csak az előadó személyisége, a tiszta forrás maga a titok nyitja... Pál Feri atya a legegyszerűbb példákkal képes bonyolult összefüggéseket feltárni, és azokat nemcsak érthetővé, de átélhetővé tenni.

A társkapcsolatok elemzését természetesen a szerelemmel kezdte, amely kultúránként változó. A magyar ember azt vesz el feleségül, akit megszeret, míg ez egy indiainál fordítva is működhet, ahogy az egyik példajátékából kiderült. Az indiai embernek még arra sincs szüksége, hogy lássa jövendőbelijét, mert ahogy Pál Feri atya előadta: lesz rá ötven éve, hogy lássa eleget és megszeresse. Vagy egy másik példa szerint a dél-amerikai embernek az a fontos, hogy azt szeresse, akivel él, míg a magyar ember azzal él, akit szeret. És hogy létezik-e örök szerelem? Pál Feri atya szerint igen, mert igaz, hogy a lángoló szerelem, a testi-hormonális két-három év alatt elmúlik, de valami, a lélektani változások örökre ott maradnak a lelkünk mélyén. Az előadó szerint az olyan kapcsolatok, amelyek szerelemmel indultak ellenállóbbak is az élet során később jelentkező nehézségekkel szemben. A szerelmes emberben a csecsemőkor elevenedik fel, a csecsemő és az édesanya kapcsolatának korszaka, mit sem bizonyít ennél jobban, mint a becézgetések, a gügyögések, az idétlennek tűnő megszólítások, amelyeket csak a szerelmes pár tud egymásról.

Pál Feri atya szerint a szerelmes ember idealizálja a partnerét, olyan sok pozitív tulajdonságot lát meg benne, és – főleg – lát bele, ami egyszerre ott van és egyszerre nincs, ennek következtében a csalódás előbb-utóbb törvényszerűvé válik. A csalódás nem arról szól, hogy nem a nagy Ő az igazi, hanem a szerelmes idővel elkezdi reálisan látni a társát. Ráadásul, ahogy csalódik az ember a társának az idealizált képében – vagyis nem a társában, mert ő olyan volt mindig, amilyen –, nem az idealizált mozaikokból rakja ki az összképet, hanem a negatívumokat nagyítja ki. Az idealizálás helyébe lép a démonizálás. Ez még mindig nem a realitás, az a harmadik lépés, a realizálás, vagyis a nagy Ő-ből és a nagy Én-ből hogyan lehetne egy nagy Mi?

Pál Feri atya azt tanácsolta, hogy érdemes önmagunkkal tisztázni azt, hogy számunkra a társunk vagy az a társkapcsolat értékes-e vagy sem? Továbbá azt is tudatosítani kell, hogy aki nem képes önmagát szeretni, az mást sem tud. Az előadó színes, mindennapi történetekkel mutatta be azokat a belső kapaszkodókat és erőforrásokat, amelyek segítségével sikeresen megmenthetjük a fontosnak tartott társkapcsolatunkat, házasságunkat.

Képek:

Pál Ferenc pályaképe

Budapesten született 1966-ban. Fiatalkorában aktív, később főállású sportoló volt a Budapesti Vasasnál. Volt válogatott kerettag, 1987-ben felnőtt magyar magasugró bajnokságot nyert. 1996. június 15-én szentelték pappá Esztergomban. Szentelése után előbb káplánként szolgált Terézvárosban, majd Rákoskeresztúron, 2002-től plébánosként Óbudán. 2011-től plébánoshelyettes Angyalföldön. 2005-től a SOTE Mentálhigiéné Intézet munkatársa. 2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

Az előadásai 2000 őszén kezdődtek egy bérelt fővárosi teremben, majd 2001-2011 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán folytatódtak. 2011-től a Millenáris Teátruma adott otthont az előadásoknak, jelenleg pedig a MOM Kulturális Központban zajlanak az alkalmak. Hanganyaguk a résztvevők között korábban kézről kézre terjedt, majd 2008 végétől az interneten is elérhetővé vált.

Pál Ferenc katolikus papként is fontosnak tartja, hogy az előadásai mindenkihez szólhassanak: bárki részt vehet rajtuk, nem kell semmilyen vallási, ideológiai elvárásnak megfelelnie, elég a hallgató nyitottsága. Előadásaira jellemző egyrészt a strukturáltság és az érintett szakirodalom intenzív használata, valamint a stand-up comedyből ismert közvetlen, gyakran csapongó, humoros történetek mesélésére is építő stílus. A heti előadások hallgatóinak száma 2011-re alkalmanként meghaladta az ezer főt, s a résztvevők körében spontán közösségszervezés kezdődött. Több könyv, számos publikáció szerzője.

Forrás: Wikipédia
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!