Köszönet a végzősök osztályfőnökeinek


2015-04-29 22:02:52  | cikk: pgya  | 


Köszönet a végzősök osztályfőnökeinek főképe
A városi ballagást megelőzően a végzős diákok osztályfőnökeinek köszöntése is hagyomány Pápán, melyen a polgármester az ünnepi esemény előtt köszönetet mond a nemzet napszámosainak példás munkájukért, hogy végigkísérték útjukon a fiatalokat az elmúlt években. Így történt ez ma délután is, dr. Áldozó Tamás polgármester a Városházán üdvözölte a ballagó diákközösség osztályfőnökeit és az oktatási intézmények igazgatóit.

A polgármester először is elnézést kért, amiért idén nem lehet jelen a ballagáson, mert a lengyelországi testvérvárosban a Gorlicei-áttörés 100 éves évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású nemzetközi megemlékezésen és katonai tiszteletadáson vesz részt a Pápai Huszáregyesület tagjaival.
Beszédében hangsúlyozta, hogy fontosnak érzi, hogy együtt megállva egy pillanatra a ballagást megelőzően, az önkormányzat, a város polgárainak képviseletében elismerését fejezze ki az évek során kifejtett lelkiismeretes nevelő-oktató munkáért.

- Minden évben elmondjuk, hogy iskolaváros vagyunk, de nem azért elsősorban, mert Pápán sok iskola van, hanem mert ezekben az iskolákban minőségi munkát végeznek, minden pedagógusgenerációnak voltak-vannak nagy egyéniségei, akikhez lehet igazodni, akikről példát lehet venni. És ugyanígy a diákok között is vannak kiváló tehetségek, akik bizonyára nagy karriert futnak majd be, akiket ugyan a közvélemény még nem ismer, Önök már igen és valószínűnek tartom, hogy ezeket a diákokat Önök már számon is tartják. Azt kívánom és remélem, hogy az Önök várakozásai és a diákok álmai teljesülni fognak és sok-sok tehetséges fiatalt adnak Pápának és Magyarországnak – fejezte ki jókívánságait a polgármester a ballagó diákság osztályfőnökeinek. Továbbá beszélt a pedagógusok, közéleti szereplők felelősségéről, arról, hogy ő mindig mindenkit biztatott arra, hogy éljen a lehetősséggel, induljon el, lásson világot Nyugaton, méresse meg magát, de egy valamit ne felejtsen el: hazatérni és a kint megszerzett tudását itthon kamatoztatni a közössége javára.
-Azt kívánom, hogy ebben a generációban is legyen számtalan sikerélményük, legyen ez is egy olyan generáció, mely megtöbbszörözi az önök erejét, energiáját és elkötelezettségét a tanári hivatás mellett, amellett, hogy újabb tehetséges generációkat nevelnek fel mindannyiunk büszkességére – mondta beszéde végén dr. Áldozó Tamás polgármester, majd pezsgővel köszöntötte a pedagógusokat és igazgatókat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!