A csapategység hozta meg a sikert


2015-04-29 20:14:47  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A csapategység hozta meg a sikert főképe
A serdülő kézilabda bajnokság rájátszásában igazi presztízsmérkőzést játszott a Bakonyerdő Pápa. A Szentgotthárd elleni találkozó mind a hangulat, mind a mutatott játék, mind a mérkőzés alakulása tekintetében igazolta a rangadó jelzőt, hiszen felfokozott hangulat, nagy taktikai csata és az utolsó másodpercekig kiélezett küzdelem jellemezte az összecsapást. A két csapat találkozása - legyen az serdülő, junior vagy felnőtt találkozó - évek óta különös pikantériával bír, mely érezhető volt a szerdai meccsen is. Az első félidő kiegyenlített erők küzdelmét hozta, mindkét együttes nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre, ami rá is nyomta a bélyegét a támadójátékra, kevés gól esett. Jó húzásnak bizonyult, hogy a pápaiak a vendégek legjobbját, Nagy Noelt szoros emberfogáson tartották, emiatt (is) mindössze hét gólt kaptak 25 perc alatt. A második játékrészben is folytatódott az adok-kapok, a szentgotthárdiak a 35. percre érték utol a mieinket (12-12). Ezután hol a mieink, hol a vendégek vezettek, két perccel a lefújás előtt Császár gólja után nagyon úgy tűnt, a végén a Szentgotthárd örülhet. Az utolsó percben aztán Palágyi Ákos kiegyenlített, sőt egy kivédekezett támadás után már a győzelemért támadhatott a Bakonyerdő. Kapcsándi Kristóf ekkor időt kért, ami jól sült el, hiszen hét másodperccel a vége előtt Farkas Patrik egy figura végén a hálóba bombázott, melyre már nem volt idejük válaszolni Ernst József tanítványainak, 18-17-re nyert a Bakonyerdő Pápa, és megszerezte a rájátszásban hatodik győzelmét.

Bakonyerdő Pápa-Szentgotthárdi KK 18-17 (9-7)

Kapcsándi Kristóf: Bár a végeredmény szoros mérkőzést mutat, úgy érzem, összességében megérdemelten nyertünk. Örülök, hogy a rájátszásban oda-vissza legyőztük őket, azt kértem a fiúktól, hogy csapatként küzdjünk, mert egyénileg az ilyen rangadókat nem tudjuk megnyerni. Így is tettek, és végre a megszerzett kis rutinunkat is odatettük a pályára, emberhátrányban végre nem kapkodtunk, okosan tettük a labdát, jól semlegesítettük a legjobbjukat, minden elismerésem a játékosaimé. Szeretném megköszönni a szurkolók biztatását, öröm volt látni, hogy a srácok osztálytársai, barátai, szülei milyen lelkesen buzdítottak minket, végig éreztük, hogy mellettünk vannak, ez nagyon jól esett és rengeteg pluszt adott a csapatnak.

Pápai gólszerzők:
Palágyi Ákos 7
Farkas Patrik 5
Áldozó Soma, Horváth Martin 2-2
Ábrahám Máté, Tóth Dávid 1-1

A csapat május 6-án 16:30 perces kezdéssel Ajka alakulatát fogadja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!