MSZP: drasztikusan emelkedtek a helyárak – Folytatódik a vita a piac körül


2015-04-27 21:45:29  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


MSZP: drasztikusan emelkedtek a helyárak – Folytatódik a vita a piac körül főképe
– Önmagában nem azzal van a probléma, hogy bérbe adták a piac üzemeltetését, és nem azzal, hogy ezután emelkedtek az helyárak. Azzal van a probléma, hogy kérdések feltétele után nem válaszokat, hanem sértegetéseket kapunk – fogalmazott Grőber Attila önkormányzati képviselő, az MSZP pápai elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Először is elmondta, az elmúlt hetekben úgy érzékelte, heves támadások indultak a személye ellen pusztán azért, mert feltett néhány kérdést, főként a pápai piac bérbeadásával kapcsolatban. – Nekem ez az új, támadó hangvétel egyáltalán nem tetszik – hangsúlyozta, majd hozzátette, számára az nem politika és nem kormányzás, amikor valaki a másikat sértegeti, vádaskodik. Kiemelte: ő maga nem kíván belemenni ebbe a „játékba”.
Grőber Attila emlékeztetett, az előző sajtótájékoztatóján a piac bérbeadásáról olyan kérdéseket fogalmazott meg, melyekkel választópolgárok keresték meg. – A válaszok elmaradtak, viszont minősítésből annál többet kaptunk – jegyezte meg. Mint mondta, megnézte az önkormányzat és a bérbevevő közti szerződést, amiben egyetlen betű sem vonatkozik arra, hogy a piac új üzemeltetője hogyan, miképpen határozza meg a helyárakat, ezt pedig nem tartja szerencsének. – Ebben a szerződésben egyetlen összeg szerepel. Az, amit a város évente kap a piac üzemeltetőjétől – közölte a szocialista önkormányzati képviselő.
Úgy fogalmazott, miután tájékozódtak a piacon, megállapították, hogy az új üzemeltető drasztikusan megemelte a helyárakat. – Eddig folyóméterenként 240 forintot kellett fizetniük az árusoknak. Ez a díj 600 forintra emelkedett úgy, hogy két hónapra előre ki kell fizetni. Aki nem fizeti ki előre, annak 8-900 forint a bérleti díj folyóméterenként – tudtuk meg Grőber Attilától, aki hozzáfűzte, arról is hallottak, hogy néhány száz forintos eltérés is lehet az egyes árusok számára meghatározott árak között. Az MSZP pápai elnöke a visszajelzésekre alapozva figyelmeztetett, ezt a többletterhet nem tudja majd kigazdálkodni a termelők, kereskedők többsége.

Képek:


Címkék: MSZP | piac
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!