Új ügyeleti autóra pályáznak a környező települések


2015-04-25 21:12:37  | cikk: pgya  | 


Új ügyeleti autóra pályáznak a környező települések főképe
A Pápakörnyéki önkormányzatok orvosi ügyelete már egy esztendeje tervezi a jelenlegi gépjárműve cseréjét, amely ügy a decemberi ülésen került először szóba. Az autó több mint négy éves és 150 ezer kilométert futott nem könnyű terepen. A járási orvosi ügyeletnek azért van szüksége egy új autóra, hogy a körzetben dolgozó és orvosi ügyelet ellátó házi orvosok gyorsan és biztonságosan tudjanak kijutni a sokszor nehezen megközelíthető helyszínekre is.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatának köszönhetően lehetőség nyílik egy új jármű beszerzésére. A Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulása csütörtök délutáni ülésén az új gépjármű megpályázásáról döntöttek a jelenlévő településvezetők, akik egyhangúlag megszavazták a beszerzés szükségességét, a pályázathoz szükséges szakmai program azonban még összeállításra vár, az idő pedig sürget – nyilatkozta Varga Péter, a társulás elnöke az ülést követően. A pályázatot április 30-ig kell benyújtani, amelynek sikeressége esetén a kifizetés még a 2007-2013 uniós források terhére történne. A pályázással sietni kell - összeállítani egy statisztikát az elmúlt évek esetszámairól, árajánlatokat beszerezni, illetve a 46 település önkormányzatainak a hozzájárulását elfogadtatni -, mert a 15 milliárdos keret kimerülése esetén a későn pályázók kimaradnak a lehetőségből, tudtuk meg Varga Péter elnöktől.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!