A Szélesvíz fotón-rajzon a Gyurátz-iskolában


2015-04-26 18:45:29  | cikk: pgya  | 


A Szélesvíz fotón-rajzon a Gyurátz-iskolában főképe
A Szélesvíz, Pápa város folyóiratának főszerkesztője, Mátyus Aliz minden számban pályázatot ír ki diákok számára. Első alkalommal a lap címéhez, illetve a város természetes vizeihez kapcsolódó anyagokat vártak a tanulóktól. A beérkezett pályamunkákból nyílt kiállítás a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában a Gyurátz-napok keretében, előzőleg a Magyar Kultúra Napján voltak megtekinthetők a művek a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban.
A Gyurátz-iskola emeleti kiállító helyiségében Szücs Gábor igazgató köszöntötte a megjelent diákokat, pedagógusokat. Szívből kívánta, hogy a Szélesvíz lap, mint föld mélyéből felbuzgó forrás alakuljon idővel folyóvá, majd felkérte Mátyus Alizt, hogy nyissa meg a kiállítást.
A főszerkesztő megköszönte a diákok énekeit, szavalatait, illetve a részvételüket a kiírt pályázaton. Az első kiírásnak a témája a Pápa város vizei voltak, míg a második lapszámban a Fő tér lesz a téma, ahogy azt vásárként, piacként még dr. Kolbe Lajos szülész-nőgyógyász megörökítette az emlékirataiban.
A Szélesvíz folyóirat második számának bemutatója április 28-án, kedd délután 18 órától lesz a Városházán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!