Angol és német nyelvi verseny az Erkelben


2015-04-22 12:41:03  | cikk: pgya  | 


Angol és német nyelvi verseny az Erkelben főképe
Az Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola intézmény már tizedik esztendeje szervezi meg írásbeli és szóbeli fordulóból álló nyelvi versenyét a város és környéke általános iskolái számára.
A megmérettetés lehetőségével élnek is a diákok, a tegnapi versenyre közel félszáz tanuló érkezett a város általános iskoláiból, illetve a környező települések tanintézményeiből. A megmérettetésre 7. és 8. osztályosok jelentkezhettek.
A megjelenteket Heizer Zoltánné igazgatónő köszöntötte az iskola aulájában, majd el is kezdődött a versengés, a diákok két kategóriában mérhették össze nyelvtudásukat.
Az egyik kategóriában a nyelvet alapóraszámban, vagyis heti három órában tanuló diákok, a másik kategóriában pedig az emelt óraszámban nyelvet tanulók versenyeztek. A 7-8. osztályosok számára rendezett megmérettetésen négy feladatot kellett teljesíteni a gyerekeknek: az első gyakorlat egy nyelvhelyességi teszt volt, míg a többi feladat inkább a szövegértést, a nyelvhasználatot kívánta felmérni. A szóbeli fordulón minden versenyző részt vesz, ahol természetesen a szókincs gazdagságát és a helyes nyelvhasználatot vizsgálja majd a zsűri. A gyerekek tudását értékelték: dr. Martonné Klimó Irén, Nemeréné Fejes Emília, Bene-Kindert Kata és Fodor Balázs a német nyelvből versenyzőket, míg az angolosokat Szabóné Horváth Katalin, Nagyné Steinbach Zita, Némethné Gulyás Judit és Rostáné Horváth Ida.
Nagyné Váradi Izabella, az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola idegennyelvi munkaközösségének vezetője hírportálunknak a verseny közvetett céljáról elmondta, hogy fontosnak tartják, hogy a diákok ne csak osztályzatok formájában kapjanak tájékoztatót tudásukról, hanem a gyakorlatban, akár versenyhelyzetben is felmérhessék a bennük rejlő tudást.

Képek:

Angol nyelvi verseny:
7. évfolyam - I. kategóriájában:
I. helyezett: Böröczky Bálint / Szent István R.K. Ált. Isk./
II. h.:Varga Dominika / Erkel F.Ének-Zenei Ált.Isk./
III.h.: Nagy Levente / Sz. István /
                                                   
II. kategóriában:
I. h.: Kálmán Luca / Tarczy Lajos Ált.Isk./
II.h.: Bereczky Laura / Tarczy /
III.h.: Bank Elina Zoé / Tarczy /
                                 
8. évfolyam - I. kategóriájában:
I.h.: Rajnai Adél / Weöres Sándor Ált.Isk./
II.h.:Sass Dóra / Sz. István /
III.h.: Szabó Hanna Veronika / Sz.István /
                                                  
II. kategóriájában :
I.h.: Bódai Martin / Ihász Gábor Ált. Isk. Vaszar /
II.h.: Németh Bettina / Ihász G./
III.h.: Vágenhoffer Laura / Ihász G./

Német nyelvi verseny:
7.évfolyam - I.kategóriájában:
I.h.. Csőre Regina / Erkel /
II.h.. Brindzák Adél / Erkel /
III.h.: Sághi Dániel / Tarczy /
                                                  
II. kategóriájában:
I.h.: Birkás Fanni / Munkácsy Mihály Ált.Isk. /
II.h.: Péter Fruzsina / Munkácsy /
III.h.: Kőszegi Julianna / Munkácsy  

8.évfolyam - I.kategóriájában:
I.h.: Szabó Izabella / Erkel /
II.h.: Kutschera Ágnes / Erkel /
III.h.: Plegányi Sarolta / Weöres /
                                                   
II. kategóriájában:
I.h.: Juhász Nóra / Kastély Iskola Pápakovácsi /
II:h.: Nagy Luca / Munkácsy /
III.h.: Nyilas Gyöngyvér / Munkácsy /

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!