Besurranás


2015-04-22 12:17:19  | cikk:  | 


Néhány óra alatt két pápai ingatlanba is besurrant a nyomozás adatai szerint az a nő, akit az egyik sértett segítségével fogtak el a Pápai Rendőrkapitányság járőrei.

Egy pápai férfi 2015. április 16-án délután 16 óra körüli időben értesítette a rendőrséget arról, hogy a lakásban egy ismeretlen nőt tart vissza. Elmondása szerint a nő besurrant a házba és az egyik fiókban kutatott, amikor rátalált. A kiérkező járőrök a 33 éves máriakálnoki nőt elfogták és előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. A gyanúsítottként kihallgatott nő részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a ház kapuját a zárban levő kulccsal nyitotta ki, a bejárati ajtót nyitva találta. A lakásban értékek után kutatott, de megjelent a tulajdonos, aki betessékelte a fürdőszobába és hívta a rendőröket. Az asszony elismerte azt is, hogy aznap 15 óra körüli időben egy pápai bölcsödébe is besurrant, ahol az egyik csoportszoba asztalfiókjából készpénzt vitt el. Az ellopott csoportpénzt ruházatának átvizsgáláskor megtalálták a rendőrök.
A máriakálnoki H. M. ellen lopás bűntett kísérlet, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Képek:

nincsenek képek